Heinz hirtelen taposott a fékbe. Már azon voltam, hogy leszedem a tíz körmét, akár élesben is, amikor megjelent előttem egy vigyor, valaki aki segg részegen integetett az üvegen keresztül a képembe.

- Remek.. - motyogtam az orrom alatt, holott nem volt ismeretlen a fogalom, mindig volt egy-két barom, aki már rendesen bepiált vagy szívott érkezésre és úgy járt-kelt az út közepén mint akinek a lába előtt a világ. De igazából nem érdekelt. Ha egy balfasz is, a többsége pénzt hozott, és én pont ezért szarok bele. Úgy általában. Most viszont nem az a nap volt amikor jó kedvem lenne...

Amint a kocsi megállt, Rain tüntetőlegesen vágta ki az ajtót és én egy darabig csak csendben néztem utána. Nem akartam megsérteni. Sose akartam, valahol mélyen tiszteltem én, különben nem lennénk ott ahol, de volt hogy ennek ellenére mégis összejött a dolog. Most viszont rohadtul nem voltam abban a helyzetben hogy bocsánatokat kérjek. Pláne nem szokásom, nem is mások előtt, ezért nem kattogva ezen többet egyszerűen csak én is kilöktem az ajtót és rendben megcélozva a terepet ahogy Heinz is csatlakozott, megindultam a belső részlegek felé. De feltűnt, hogy Rain nincs mellettem. Ekkor torpantam meg, hogy hátrafordulva a szemeimmel keressem.

- Te nem jössz be? - kérdeztem csak semleges szemekkel, de tisztában volt vele miért is kérem. Szerettem ha ott van mellettem és bűntudat!? Ez a része most nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, most csak egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt,hogy laposra verjek bárkit, aki a közelembe kerül.
Amint végre elindult.. egy percig se figyeltem a vállamat néha megcsapkodó kezekre, az üdvözlésekre, csak a ring volt ami húzott, az értem kiáltó szele, és én nem is haboztam most engedelmeskedni neki.
Jamilis itt volt. Fél szemmel láttam a háttérben, egy kóbor biccentés felé, bírtam a kölyköt, amit megmondtam ellenkezés nélkül teljesítette, jó ember volt. A legjobbak egyike, készséges és megbízható. És én jól tudtam, hogy teketóriázás nélkül bízhatok benne.

Ledobva a körülöttem legyeskedő tömeget, vele Heinzre bízva a dolog lényegét, csak megcéloztam a fal mellett figyelő fiút és Raint aki még mindig ugyanazzal a fancsali képpel díjazott. Jól ismertem. De most egészen más dolgok forogtak a fejemben.

- Minden rendben ment? Nem volt semmi fennakadás?- kérdeztem oda Jamilnak, de a szemem már a ring kéken-vörösen izzó kecsegtető hívogatásával szemezett.
Alig vártam már az első ütközetet!

Várakozik türelmesen az egyik késéval játszadozva, de mindenki aki arra jár, tudhatja mennyire halálos kis játékszer, volt már rá példa hogy mindkettő egymástól egy centiméterre állt bele valakinek a mellkasába, és az illető ott halt szörnyet. Be kellett illeszkednie, hát megtette, igaz a lelkiismereti kérdést nehezebb volt leküzdenie, de kellő mennyiségű alkohol, és a lakása magánya segített ezen is. Előbb utóbb úgyis rács mögé fogja dugni ezt az egész rohadt bandát, mindenestül. Feldobja, és újra elkapja az egyik kést, mikor az emberek gyülekezni kezdenek, és biccent az ismerős tagoknak, szinte mindenkit ismer de szinte sosem beszélget senkivel ha csak nem muszáj. Ma nem harcol, ne is fog, így kényelmesen figyel mindent, hogy minden okés legyen, mikor lassacskán befut a főnöke, és Raina is. Ismeri mindkettejüket, de valahogy sehogy sincs ínyére a dolog, de megerőlteti magát, jól kell teljesítenie ha nem akar feltűnést ezek után sem. Felkel a székről, de ekkor mellé ér a nő, így inkább egy kis időre visszahuppan, és megrázza a tincseit, nem kér.
- Nem, köszi - utasítja el a cigit, majd a következő kijelentésre is csak vállat von.
- Szinte mindig folyik a vér, miért más a mai nap? - kérdezi, és a csinos nőre pillant. Tetszik neki az igaz, de sosem nyomulna rá, túlságosan a sűrűjében van a nő, ahhoz hogy olyan szempontból érdekelje.

Semmit mondó kis beszélgetés alakul ki, amolyan udvariassági körök, bár azért egy halvány mosolyra futja Jamiltől is. Kósza biccentés Vincente felé, és nem sokkal később már ott is dekkol mellettük. Jamil nem kel fel, a székről válaszol.
- Abszolút rendben, semmi gond. Harcolsz ma? - érdeklődik, mert nem kerüli el éles figyelmét hogy mennyire vágyakozva nézi a férfi a ringet. Ő ma nem fog küzdeni, ő felügyel, és csak annak húz be egyet-kettőt aki nem tartja be a szabályokat, márpedig senki nem szívesen kötne közelebbi ismeretséget a kemény öklökkel.

- Bemegyek. - válaszoltam egykedvűen egy kimért biccentéssel is megtűzve, nem feltétlenül kell tudnia mindenkinek mennyire forr a vérem. Ez a szakma nem a dühről szól. Ha dühös vagy, hibázol. És én nem az vagyok aki valaha is hibázott! De valaki ma nagyon rosszul fog járni.. - Rommá verek egy-két seggfejet. - mégse jött össze.. Megesik. A tüdőm füstre szomjazik, de már rég letettem a cigarettaféléket, a szivar viszont teljesen más. Az kikapcsolódás. Most viszont egészen más volt ami megnyugtatott.. volna. Ha végre hallom a gong-ot a fülemben, a szívem hangosan dobog és szemem előtt az ellenfél.

Elmélyedve a gondolataimban hallom meg Rain szavait. Felé fordulok de csak biccentek. Hadd menjen. Adja ki a füstöt, az én eszem most egészen másfelé kavarog.

- Jamil, keríts nekem néhány ellenfelet! Legyen kitartó... kemény.. és főként eltökélt... - beszéltem hozzá, de még mindig a ringet figyeltem, fejben már előre lejátszva néhány menetet. - Ígérhetsz bármilyen szorzót, nem érdekel. Ma nem veszítek... - nyílt és zárult már előre magam mellett az öklöm. Bemelegítés? Még az se kell. Most nem! - És ha akarsz keresni egy kis pénzt, ma rám teszel! - fordítottam felé a fejem, csak egy pillanatra megakadva a szemem azon a késen. Szép darab. Becsültem is érte. Én tartottam kézben mindent, de ehhez a legjobb emberek kellenek. És ő az egyik legjobb volt. Hűséges... És ezért is bíztam benne. Még ha meg is fizettem neki az árát rendesen.

Figyel mindent még most is, hiába van itt Vincente és Raina, ő szeret mindig biztosra menni, és különösebben semmi baja sincs a nővel, még talán kedveli is egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Elnézi ahogy az emberek jönnek mennek, és nem szól semmit a cigire, attól hogy ő nem dohányzik, még nem szól érte, mondhatni passzív dohányos. Felszalad az egyik szemöldöke, mikor a főnöke lelkiállapota kerül szóba, de nem kérdezi meg miért, nem szokása.
- Jah, hát akkor kemény esténk lesz - kommentálja és levonja a tanulságot is, ma nagyon oda kell figyelni, esélyes hogy ő lesz a küzdelmeken a döntő bíró, hogyha kritikusra fordulna a helyzet, közbeléphessen. Vincentenek nem eshet maradandó baja, még ilyenkor sem, ha ennyire vágyik a küzdelem után. Azután nem sokára megjelenik az emlegetett szamár, vagyis a főnök, és Raina meg lécelni készül. Jamil csak biccent neki, őt nem érdekli merre megy a nő, ő minden csak nem bébiszitter, és azokat a melókat vissza is dobja, próbára téve vele a férfi türelmét, de eddig mindig jól döntött.


- Azért bajod ne essen - szól oda Rainának mikor éppen elmenni készül, aztán figyelmét a férfire irányítja, és tovább játszik a késével, amit már nem dobál, csak lazán forgat az ujjai között. amennyit várnia kellett az elmúlt években már tökéletes az ilyen kis pótcselekvések kialakításában és mesteri szintre fejlesztésében. Az más dolog ha célba kell hajítani a késsel, az mindig száz pontos mutatvány. Biccent a férfi szavaira, úgy is néz ki, mint aki ma nem kegyelmez, és nem áll meg a finom köröknél, de hát néha kell ez is. Néha maga Jamil is bemászik egy-egy alaposan verésre, egyrészt hogy formában tudja magát tartani, másfelől hogy levezesse a stresszt és a feszültséget ami a kettős életével jár.
- Ahogy akarod, Főnök. Három-öt elég lesz vagy tovább keresgéljek? - kérdez rá rögvest a lényegre, nem kérdez miérteket, és nem szörnyülködik, hogy most komolyan harcolni akar-e a férfi. Talán ezért jönnek ki ők ketten olyan jól, és emiatt már-már kedveli is a férfit.
- Jól van, akkor magas szorzóval játszunk ma, csak meg ne bánd - jegyzi meg, és lassan felkel a székről, és elsüllyeszti a kését a tartójában, most talán nem lesz rá szüksége. Megvárja a válaszokat, amiket kapni fog a kérdésre és csak elvigyorodik, a rendes fizetésén kívül nem kis summát szedett már össze a fogadásokból, de néha előfordult hogy nem vinnie-re tett és bejött, de ma nem tart ettől. Látott már indulatos embert, és tudja hogy Főnöke ma addig fog verni mindenkit, amíg az állni tud.

A kapott válaszokkal eltűnik a sokaságban, csak hogy fél óra múlva kerüljön elő egy kis listával amivel be is célozza főnökét, aki épp beszélget valakikkel. Jamil nem ismeri őket, de ahogy ránéznek nem is tartja őket sokra, mivel félős tekintettel mérik őt végig.
- Itt van az öt ellenfeled mára, a sorrend mindegy és azzal küzdessz akivel szeretnél, már mind itt vannak - foglalja össze az elmúlt fél óráját két mondatban. Pedig sokkal több történt, és az egyik esélyes versenyzőnek kellett némi rábeszélés, de végül belement a dologba.

Ja, az egy dolog, hogy Vinnie-ről tájékoztattam a nagyközönséget, de én sem volt épp nyugodt kedvemben. Pontosabbna a legszívesebben apró darabokra szaggattam volna bárkit, és mielőtt még a feszültséget valamelyik egyébként normálisabb pacákon vezettem volna le, másra, máshol kellett kamatoztatni a dühöm, és mindent, ami szar akkor kavargott a fejemben.

Az sem segített, hogy a csóka mennydörögve lapult a falnak. Akkor talán hatásos is lett volna, ha mondjuk nem remeg a keze, na meg a farka a tőröm alatt. A rohadt életbe! Nem hiszem el! Egyik seggfej sem akkora faszfej, hogy végre visszaüssön? Vagy az a minimum, hogy leteperjenek! De ez.... Mint egy kibaszott ovis, úgy nézett ki a késemnek feszülve!

- Kölcsönt adtam már három hónapja, te pedig basztál nekem visszaadni - elfojtott indulattal néztem a szemeibe egészen közelről, még jobban hozzá nyomva a kést, a másik kezem pedig lecsúszott a mellkasáról a hasára, majd az egyik zsebébe a farka mellett kutatón, míg ki nem tapintottam a kis zacskót, az egészet kivonva onnan a farzsebembe tuszkoltam az ecstasyt rejtő műanyagot, és még a tiltakozása sem érdekelt, egészen addig, ameddig fel nem bátorodva az egyik keze a nyakamra készült lendülni. Hogy ezek sosem tanulnak a hibáikból!? Csak egy mozdulat, az ujjaim kíméletlenül csavaró érintése az ágyékán és a kappanhang felvinnyogott a fülembe, mire elégedetten ránéztem.

- Ha megpróbálod még egyszer, egyesével fosztalak meg az ujjperceidtől! Utána pedig Vinnie kezébe adlak, hogy faszkalap módra az ő területén terjesztesz! - a vér tombolt az ereimben, a türelmetlen haragom pedig valahol a baszdmegolások és a kurva gyorsan pattanjon le mindenki között lavírozott, ami szétcseszte az egész önuralmam, de mielőtt komolyabban is nekimentem volna ész nélkül a reteknek, inkább elengedve őt elléptem onnan a zsebemből kiszedve a kis csomagot, sietős koppanásokkal a padlón kerültem ki mindenkit, rá sem hederítve a csodálkozó pillantásokra. El kell tűnnöm innen a picsába! Nem kell, hogy ezt a szart végignézzem! Mielőtt még kiléptem volna az épületről, csak egyszer engedtem meg, hogy visszanézzek Jamilre, majd egy pillantás a főnökre, és ha szarba is véve őt egy szó nélkül elpucolok innen, akkor sem érdekelt a dühe. Úgyis leveri máson.

- Bassza meg! - suttogtam csak úgy bele a semmibe, ujjam már kotort az egyik tablettáért, de sarkon fordulva már gyors léptekkel a parkoló felé vettem az utam, ahol rájöttem, hogy kurvára nem volt itt a motorom! A picsába! Azt hiszem, sikerült ki is mondanom, és ahogy egy autó motorja felpörgött a közelben, egy pillanat alatt teremve ott feltéptem az ajtaját, kirántottam a csirkének kinéző szőke ribancot a volán mögül, és egy baszódj meg mosollyal néztem végig a cseszett dugj-meg felirattal villogó miniszoknyájára.

- Vinnie-t keresd. Majd kárpótol! Cseszett nagy ürge és baszottul pipa. Nem nehéz megtalálni, édes - hogy érdekelt-e a ribanc sipákolása, miután lekaptam őt csak hogy ne mondja azt, tőlem nem kap semmit? A szart! Tennem kellett valamit! El kellett innen tűznöm, de kurva gyorsan!

Kis időre OFF

- Amennyit csak találsz! - vágom oda próbálva felmérni a dühömet. Gyűlöltem dühösnek lenni. Gyűlöltem ha elveszítem az irányítást önmagam felett, és rühelltem ha közben pont emiatt hibázom vagy valamit veszítek. Csak ez az egy módja volt! Ez az egyetlen, hogy valakin leverjem a dühömet, és minél előbb, minél több.. annál jobb lesz!

- Ne dumálj, Jamil, MENJ! - nézek résnyire húzott szemekkel a szemeibe, de nem ő az akire pipa vagyok, mégis ő az aki most ellent mond nekem.
Amint elmegy.. egyre inkább forr a vérem. Talán a harc ígérete.. talán az hogy már jóval előrébb járok fejben, csak megközelítem a ringet és lassan húzom végig az alsó kötélen a kezemet. Szinte már minden porcikámban érzem.. A vibrálást.. a feszültséget! Azt ahogy belülről éget, és ahogy kiszabadulna letarolva az egész környéket! Mégse engedem. Forgatom.. rágom.. visszakényszerítem, de senkihez sem beszélek. Páran megszólítanak a háttérben, vagy van aki sunyin most készül benyalni a hátam mögött, de rossz lóra tett. Észre se veszem, Heinz lerendezi azt aki a nyomomban liheg, most semmise érdekel. Csak az ahogy hevesen dobol a vérem...

Aztán bizalmaskodó kezekre leszek figyelmes. Hátbavereget, és nem tetszik. Megfordulok, résnyire húzott szemekkel, de csak aztán jön a felismerés. Ez a fickó túúúl fontos.. Kockázatos lenne ellene mennem, de legalábbis nem ésszerű... ha üzleti szempontokat tekintek, ezért lassan enged a szemem, és máris veszem fel a szokásos negédes szerepet. Az üzlettel soha nem viccelek!

Még mindig a színlelt szívélyesség, amikor Jamil betör a képbe. Ne felejtsem el megdobni majd némi jattal a műveletért!

- Rendben... Kösz! - nyúlok csak óvatos mozdulattal a papírokért, a látszat... sokat ér a berkekben, ha valaki megneszeli hogy valami nincs rendben, azonnal fut a forródrót körbe és másnapra megnézheted a területeidet. Drága minden egyes csepp terület Vegasban. Pénz múlik rajta és életek. Számtalanszor folyik a vér... ha a mocskos kis feltörekvők bármit is megneszelnek. Nem engedhetem meg magamnak ezt a lehetőséget.

Csak gyorsban futok végig a neveken, bár nem jelentenek semmit. Egyik sem. Mégis csak rövid mustra után tolom vissza a papírt Jamil képébe és nézek fel a szemeibe.

- Hívd az elsőt! Én beöltözöm! - nyomom a listát a kezébe, és és egy színlelt biccentés után a szemben lévőnek elindulok a hátsó részlegbe.
Ott már van segítségem. Elég egyetlen pillantás, és az a néhány ember akit pont az előkészületek miatt fizetek, már ugranak is hogy mindent beszerezzenek, és alig percekkel később már tekerik is a bandázst a kezeimen. Most még inkább szomjazok egy kis füstre! Mégsem engedek. Csak végzem a heves légzéseket és felkészítem a tüdőmet. Ma valaki biztosan veszni fog!

A fél órás hatásszünet elteltével ismét előkerül, és a kis listát Vincente orra alá tolja, de látja az idegességet. Mások talán nem vennék észre, de Jamil tudja mire figyeljen, elengedhetetlen a túléléshez, hogy olyasmiket is észrevegyen, amiket más nem, és ebben már mesteri szintre fejlődött. Hiába, az egyik legjobb rendőr még mindig, még akkor is ha most éppen az alvilágnak dolgozik, és néha komolyan meggondolta hogy feladja az egészet, és itt marad ahol van. Gyengébb napjain komolyan fontolóra is vette a helyzetet, de olyankor mindig történt valami, ami nem engedte hogy elgyengülésében másként döntsön.
- Nincs mit - vonja meg a vállát, ez a dolga is tulajdonképpen, a egyik a sokból, de neki nem olyan nagy dolog. Aztán a főnöke kerül legyeskedő alakokra siklik sötét pillantása, és úgy néz rájuk, mintha azt fontolgatná, hogy mennyi vér ömlene ki ha megölné őket, mire a vendégek sürgős elfoglaltságokra hivatkozva el is tűnnek. Pár méteren együtt sétál Vinni-vel, és elhúzza a száját.

- Ch, erről ennyit - jelenti ki szűkszavúan, és csak biccent ahogy a férfi az öltöző felé indul. Ő a ring felé megy, és a sarokból egy mikrofont emel fel, amit kis buherálás után működésre is bír. Erős telt hangja tölti be a teret, közölve, hogy aki ma harcolni vágyik, az öltözzön át, mert húsz perc múlva az első meccs kezdetét veszi. És nincs finomkodás. Az általános szabályokat ismerteti, mint mindig, aztán a mikrofont letéve, elindul hogy ellenőrizze, valóban megtörténnek-e a dolgok, amiket második emberként parancsolt, sosem bíz semmit a véletlenre, talán ezért is olyan fontos a személye Vincente-nek.

Percekkel később, már lent áll ismét a küzdőtéren, és várja a jelentkezőket, közben pedig mindenkit arra biztat, hogy tegyék meg tétjeiket. Aztán megpillantja Vincentet.
- Kezdhetünk is. A szorzó magas, és mindenki megtette a tétjét. Az ellenfeled ott vár rád - int a ring sarkában álldogáló nem túl lelkes, de annál idegesebb és ingerültebb izomkolosszusra. Nem beszél többet a kelleténél, most is a lényegre szorítkozik.

Csak figyelem Gilermo-t ahogy a bandázst tekeri a kezemen és egy szót se szólok. Felkészülök.. Amúgy se veszem jó néven ha bárki, bármiféle zagyvasággal piszkál ha épp feszült a helyzet.
Minden tökéletes.. - nyitom és feszítem meg az ujjaimat, kesztyű.. összecsapom a kettőt magam előtt, pár nyakroppantás a háttérben és néhány ugrálás hogy formában legyek.

Jamil hangja tölti be a fülemet, de csak egyetlen biccentés, egy pillantás az ellenfélre, majd egy intés fejjel Gilermo-nak, ahogy az széthúzza a köteleket és már be is kúsztam a ringbe.
Fogvédő.. Gilermo nyújtja felém, de intek hogy nem, ma nincs rá szükségem. Bízom a feszültségben.
És GONG!!!

Nem tart sokáig az első menet. A kisfiú erősen küzd, vagy legalábbis kitartóan ugrál előttem, egy két próbálkozás, az ökleim bevédik a fejemet, elhajolok.. újra és újra, de nagyon jól tudom hogy mire menjek. Egy sorozat.. Jobb horog-bal egyenes-jobb gyomros és bal felütés villám sebességgel és a fickó nagyot nyekkenve terül el a padlón, hatalmas üdvrivalgással terítve be a teret.

- KÖVETKEZŐ! - üvöltöm, nem is foglalkozva azzal hogy a pöcsöt hogy kaparják fel, én ÜTNI AKAROK! Akárkit!!! Bárkit.. beletömve minden felszabaduló dühömet, mindazt amit az elmúlt nyolc év miatt érzek, és amit az irodában és amit utána! KURVÁRA ELEGEM VAN! Mindenből és végérvényesen! És tudtam, hogy most ez az én esélyem! Nincsenek tudatos döntések, nincs meghunyászkodás, vagy óvatoskodó figyelem, most csak én vagyok! És a tomboló düh a véremben belesűrítve egyetlen kiadós ütésbe! Pillanatba.. Bárkibe aki ide áll elém és én üthetem!

Amíg a jelentkezők és főnöke az öltözőkben készülődnek, addig ő még egyszer végigfutja a jelentkezők listáját, és kerít még hozzá két embert, akik ígéretesnek tűnnek olyan szempontból, hogy öt percnél tovább képesek állva maradni Vincente-el szemben. Bár Jamil tudja, valószínűleg ő lenne az egyetlen aki kibírná addig, hogy vezére elfáradjon, de éppen ilyen megfontolásból sosem állt még ki vele, és nem is fog. Ez egyszerűen nem járható út. A fogadások rendben mennek, magas szorzóra, ő maga is megtette a tétjét, hiszen biztosra megy mint mindig, és a férfit elnézve itt ma vérengzés lesz. Nem mintha annyira zavarná, ő ma is a döntőbíró szerepében tetszeleg.

Aztán megjelenik a két küzdőfél, és körülbelül egy perc után, mikor mindketten a ringben vannak, máris felcsendül a fülsértő gong, és kezdetét veszi a küzdelem. Bár túlzás lenne annak nevezni, hiszen ez egyoldalú verés, de a látszat megvan, és az ellenfél is próbálkozik azért. Jamil fél szemmel figyel csak, a másik fél szeme a következő küzdőt keresi, hogy itt legyen, mikor a vesztest kidobják a ringből, amire nem is kell sokat várni. Intézkedik is azonnal, és mire az előző vesztes feje is kikerül a ringből, a következő jelölt addigra egyenesedik ki a ringben, és a raszta hajú férfi, megütögeti főnöke vállát, és a sarok felé int, ahol várják már.
- És gyerünk! - üvölt fel, és ráhúz a gong-ra hogy kezdődhet a következő meccs is.

Ziháltam. Nem mert elfáradtam hanem a feszültség volt ami egyre vadabbul tombolt bennem. Folytatni akartam! Minél tovább és egyre hamarabb. Csak remélni tudtam hogy a következő nem lesz ilyen nyápic, valami küzdőszellem is szorul bele és nem adja fel már elsőre amikor még csak megpöccintem.
A közönség hangos, mindenki üvölt, de csak tompa zsongásként tölti be a fejemet. Koncentrálok. Nem nyerni akarok, nyerni.. FOGOK! Ez most mégse érdekelt. Nem érdekelt a győzelem vagy a pénz csak hogy üthessem! Laposra és véresre. Jamil hangja a következő ami beférkőzött, egyetlen biccentés de nem engedem a feszültséget. A másik már jobban néz ki. Elvetemültebbnek, legalábbis a szeme.. Ez már jobban tetszik és hallom is a gongot, amikor nem várok tovább, nekimegyek. Jó ideig kergetjük egymást ketten. Ügyes! Nem technikás de védekezik minden egyes percben. Vagy már inkább fut!? Ugyan már, csak nem félsz tőlem!? - vigyor támad a fejem de a szemeimben még mindig az a fékezhetetlen düh tombol, és nem várok tovább! Nekimegyek!
Itt már kiegyensúlyozottabb a küzdelem, de ez a fickó se bírta sokkal tovább. Az első menetben kiesett! Még a ringből is, nem csak a játékból.
De már jött is a következő! És a következő! A  fejem véres, érzem hogy felszakadt a jobb szemöldököm, kaptam ütéseket rendesen, de nem érdekelt! Gilermo-t lazán löktem félre a két menet közti szünetben amikor csökkenteni próbálta a vérzést, de ez KELL NEKEM!
A következő ellenféllel már nem szarakodtam! Első ízben nekimentem, hogy sportszerűtlen? Ééén írom a szabályokat! És míg megint csak meglépni akart mikor rájött hogy velem szemben nem nyerhet, beszorítva a sarokba addig ütöttem míg csak éreztem belőle az utolsó lélegzetet, és amíg Jamil le nem szedett róla hogy hagyjam már a fenébe már szinte nincs is benne szusz!

- Hagyjál már! - löktem le magamról félresétálva, de ő is nagyon jól tudta, hogy ő volt az egyetlen aki megtehette. És aki képes is volt leállítani. Mert bíztam benne. Mint a tulajdon fiamban tenném. Vagy Rain, aki meg az isten tudja hova ment, de már több sebből vérzek és az állkapcsom is sajog amikor vissza a sarokba rendelnek. Várok. Semmi kedvem, de idő kell amíg kiszedik a sarokból azt a szemetet, víz landol a számban, a padlóra köpök, és most hagyom magam. Gilermo-nak hogy rendbe tegye a fejemet, de a lábam közben még mindig veszettül jár. Menni akarok!

- Hívd a következőt.. - lököm oda Jamil-nak csak félfogról, mellékesen és egy félig elnyelt sóhajjal próbálom elnyelni a még mindig tomboló feszültséget, de a következő percben már ott is állok újra. Talpon. Szemben az új ellenfél, hasonlóképpen eltökélt én meg várom a következő gong szavát.

Nem is kétséges ki fogja nyerni a következő kört, és Jamil már ott áll hogy vezényelje is a következő mérkőzést, ami alatt nem jellemző a visszafogottság. A tömeg őrjöng, a bukmékereknél az egekben van a szorzó, Jamil maga is nem kevés pénzét tette ma a főnökére, és egy szemernyi kétsége sincs, hogy a férfiben tomboló düh orkán tarolni fog. És ha tarol, akkor azt hagyni kell, utat adni és később majd lehiggad egy üveg pia mellett. Amennyire ismeri a menetrendet eddig ez volt a jellemző. Sorra jönnek mennek az ellenfelek, és már rutinosan cserélteti őket, széthúzza a ring köteleit, az egyik ki, egy másik be. Mind meg akarja verni Vinniet, mindegyik laposra akarja verni, mert Jamil meghagyta két emberének hogy a lehetséges ellenfeleket kellően hecceljék fel, hogy ne csak tessék lássék módon ütögessenek, hanem bennük legyen a harci szellem.

Következő körben kiosztja az utasításokat hogy maradjanak távol Vinnie-től, még a doktora is, majd később lekezelheti, de most közveszélyes a közelében lenni és még ő se szívesen tépi le a vezérét az ellenfeléről még mielőtt megölné. Az csak megzavarná a nyugalom talaját, és ezt kész a szemébe is vágni de úgy tűnik a férfi is tudja, mert lerázza a kezét, de nem támad megint. Aztán Jamil a sarokba parancsolja őt, ahol ellátják végre, addig ő kibújik a ringből és a következő ellenfelet húzza be.
- Ez lesz az utolsó köröd mára! - kiáltja még Vinnie fülébe, mielőtt a gonghoz lépne és meg gongatná. Ez a kör sem tart sokáig, és nem kell sok ahhoz, hogy vége legyen és ő Vinnie kezét emeli ismét a magasba miszerint nyert. Aztán az orvosa gondjaira bízza, ő pedig elindul bezsebelni a nyereményét, és a bukmékerek termését is lefölözi hiszen minden egy emberhez fut be. Vinnie-hez.

Ééééééés KIÜTÉSSEL GYŐZŐTT!!! - emeltem a magasba a Jamil kezébe zárt öklömet és egy orbitális oroszlánüvöltéssel megdobva adtam a tudtára a világnak, hogy mééég MINDIIIG én vagyok a legjobb! Még mindig beledöglik aki kiáll velem, de legalábbis kinn végzi az orvosiban vagy az intenzíven ha egy percig is azt hiszi hogy beverheti a képemet!
A nyálam folyt, pedig nem volt a számban a fogvédő, a vérem is, de ez most egy percig se érdekelt. Nyugodt voltam! Végre! Nem zakatolt a fejem, kiadott magából MINDENT! Minden szart ami benne kavargott az elmúlt időszakban, a napokban, a héten, és most olyan üresnek éreztem magam mint egy kibaszott kancsó, mégis energiával telítődve. Féktelen energiával!

Kitépve a kezem Jamil kezeiből, a környező üdvrivalgásra egy szemernyit sem figyelve indultam csak meg a kötelek felé, széthúzva átbújtam rajtuk és még az se érdekelt, hogy Ted, az orvos, folyamatosan rohangál utánam és dumál a fülembe, hogy vérzek, le kell csillapítani, le kell fertőtleníteni, CSESSZE MEG! - löktem félre a filigrán kis alakját, de nem vadbarom módjára, nem élesen, csak hogy tudja hogy a harci düh még tombol bennem, és perpill nem tartok igényt a szolgálataira.
Kilépve a ringből Gilermo is előkerült végre, ő.. tudta mi a szitu, vagyis nem beszélt, csak felé nyújtottam az öklömet még mindig lihegve és csinálta azt ami a dolga. Leszedte a kesztyűt, a bandázsokat, én meg megmozgattam az itt-ott véresre dörzsölődött kezeimet, de még mindig nem hatott meg. Ez még belefér! Még bőőőven a mai, nyakkendős és öltönyös, műbuzeráns alvilági életbe, néha nekem is ki kellett eresztenem a gőzt. Úgy igazán, és úgy.. igazi, régimódi mértékkel.

Nem figyeltem az időt, én vagyok a főnök nem is érdekelt. Félúton valamelyik beleduruzsolta a fülembe hogy senki nem halt meg, ami azért nem árt a jó híremnek ahogy arra is csak egy fél pillantást vetettem ahogy Jamil beszedi a pénzeket. Bíztam benne. Teljes mértékben, ezért nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ahogy annak se hogy mennyit kaszált, bőven megérdemli amilyen hűséges, és egy könnyed fejbiccentéssel köszönve tőle, - miután Ted is csak elkapott legalább egy fehér törölközővel megdörzsölve a fejemet hogy legalább a pofámba a vér ne száradjon bele, de miután megtöröltem már dobtam is félre a fenébe. Szóval Jamil intézte amit kell, mindenki intézte amit kell, haladt a gépezet, a ketrecharcok még hátra voltak, de ez már engem egy percig se érdekelt, ahogy semmi más ami még itt volt mögöttem. Csak intenem kellett Heinznek, előállt a kocsi, és mivel Rainnek hűlt helye - már megint meglépett az a liba! - így beraktam magam a hátsó ülésre és egy kellemes szivar előtt lobbanva fel a láng, csak halkan és csendben, már némi klasszikus zenével karöltve figyeltem az ablakon túl nyüzsgő várost és a vakítónak ható fényeket. Egészen míg el nem értük  a klubbot.