Ki gondolná, ha ránéz Ville-re, a hosszú hajú, bagós rockeremberre, hogy efféle helyekre vágyik.
- Hát… Most tényleg sikerült meglepned. – döngöm halkan, miközben egy lapos, de kedves félmosoly tornázza fel magát a szám sarkába.
Ville elveszi tőlem a sört, én pedig követem oda, ahol végül leteszi magát. Nem megyünk messze a motortól. A fényszóró pászmája jótékonyan világít a hátunkban, és elűzi az éjszaka rideg sötétjét, amiben amúgy az orrunkig sem látnánk.
Ráérős, kényelmes mozdulatokkal telepszem le Ville mellé a homokos talajra. A pillantásom a művelet közben is az övébe tapad. A kérésére ábrándos mosolyra fut a szám, de még…
- Kösz. Te nem fogsz fázni? – tudakolom, mielőtt elfogadnám a felém nyújtott dzsekit.
A kérésére, hogy meséljek Finnországról, rövid, de annál derűsebb nevetést hallatok. Jólesően sóhajtok fel a hazám emlékeit felidézve, s merengve belebámulok az előttünk feketéllő éjszakába, ahogy belekezdek.
- A végeláthatatlan, behavazott tájainkon mindenfelé barátságos rönkházak várnak. Hótalpazhatsz szűz hóban, melegedhetsz fatüzelésű szaunában, és csobbanhatsz a befagyott tavak jegén vágott lékekben. A hosszú, hideg éjszakákon pedig megelevenedik a végtelen csillagos égbolt, ahogy a sarki fény szivárványszínű fényárba borítja. – nos, számomra Finnország olyan, mint egy mesevilág, holott nagyon is valóságos. Büszke vagyok a szülőföldemre. Szeretem. És veszettül hiányzik is. Merőben más, mint az őrülten nyüzsgő Vegas.
- Otthon nekem is van egy titkos helyem. Szerintem tetszene neked… – búgom az előbbi lágy mosollyal még mindig fent az arcomon. Elhallgatok egy pillanatra, majd folytatom. Megfogalmazódik bennem egy egyszerű ötlet. - Nem lenne kedved megnézni? Szívesen megmutatnám.
Igen, most hívtam meg Ville-t egy finn kiruccanásra. Persze lehet, csak viccnek veszi. Én viszont nem.
Felhúzott térdeimet két karommal ölelem át, s a fél arcomat rájuk döntöm. Ville felé fordulok és így fürkészem. Vajon mit szól mindehhez.

- Köszi. – döngöm halkan, arcomon lágy mosollyal, miután Ville a vállaimra teríti a kabátját. Még a végén hozzászokom a jóhoz mellette.
Elfogadom a felém kínált üveget, belekortyolok (mit nekünk az ittas vezetés), aztán visszalendítem Ville-nek egy újabb, röpke „kösz” kíséretében.
Amint látom, meglepi a meghívás. Csibészes vigyorral kísérten bólintok.
- Igen, pont arra gondolok. Eljöhetnél velem Helsinkibe. – egyértelműsítem. Még mindig a hidegzöld szemeit fürkészem, a vonásait, vajon mi járhat a fejében.
A válasza teljesen felderít. Nem számítottam rá, hogy ilyen könnyen elfogadja a meghívást.
- Szuper! Szerintem csípni fogod. - bazsalygom.
Ahogy Ville-t tanulmányozom, a szemeim összeszűkülnek. Valami piszok ismerős kifejezés kezd formát ölteni az ábrázatán. Valami gonosz és gúnyosan vásott. Csak egyetlen dolog, vagy inkább személy képes ezt kiváltani belőle.
- Ismerem ezt a tekintetet… Tudom mire gondolsz, üvölt rólad. Most épp válogatott halálnemeken agyalsz, amikkel kivonhatnád Grid-et a forgalomból. – dünnyögöm sunyi somolygással az orrom alatt, aztán ez semmivé lesz, s helyette egy újabb kedves mosoly tűnik fel az ajkaimon.
- Nem tudom van-e terved karácsonyra, vagy azt, hogy hogyan szoktad tölteni... Esetleg lenne kedved az ideit máshol ünnepelni? - lesem Ville-t leplezetlen, élénk érdeklődéssel. - Pár hétre hazaugrom év végén. Velem jöhetnél... Persze, ha nincs más dolgod... Ne aggódj, roppant szűk a családi köröm. A nagynéném nem jelent rád veszélyt. – teszem hozzá gyorsan, kis híján nevetve. - …Hacsak nem annak éled meg a hírhedt finn vendégszeretet. – mégiscsak kibukik belőlem egy halk kacaj, de Ville-ről egy pillanatra sem veszem le a tekintetemet, még akkor sem, ha belefeledkezik az éjszakai tájba. Kivárom, míg visszanéz rám.

Látom Ville-n, hogy kissé elkalandozik a Grid elleni merénylet tervezgetésében. Egyik ötletét meg is osztja velem. Jah. Mélykóma. Ha rajta múlna, a menedzserünk sosem ébredne fel belőle. Néma nevetés rántja meg a vállam.
- Szerintem mindenki idegeinek jót tenne. De nem kellene ehhez bántani. Felültetjük egy Alaszkába tartó vonatra és integetünk neki. – döngöm halkan magam elé, finom gonoszsággal a hangomban.
Talán még meg is tetszene neki a hely, és ott talál maradni. Hehehe.
Halvány mosollyal pásztázom Ville arcát, miközben előre meredve a tájra dünnyögi el, hogy nem szokta megünnepelni a karácsonyt. Minő meglepetés… Valahogy nem is vártam tőle mást.
Nem faggatózom, hogy miért nem. Valószínűleg úgysem kapnék kielégítő választ, meg aztán nem akarok bugyuta kérdésekkel tolakodni. Az különben is sokkal érdekesebb, hogy idén változtasson ezen a szokásán.
Hogy kivételt tehetne?
Felém fordul, mire elkapom a tekintetét, és viszonzom a mosolyát.
- Tégy úgy. – felelem kurtán, merőn mélyedve a szemeibe.
Még Birdie-vel is összeröffenhet ott helyben, hacsak nem megy karácsonyi turnéra az a benarkózott búgócsiga. Nem beszélve a szilveszterről. Bár ez az egész még nagyon a jövő zenéje. Nincsenek komoly terveim.
Ha Ville még rám néz, ha nem, most én fordítom el róla a tekintetemet a sötétben rejtőző sivatagra. Ránk telepszik a csend, az éjszaka apró neszezéseivel. Nem kell mindig beszélni. Olyan békés itt. Csak ücsörgünk, és… vagyunk. Egyszerűen kellemes. Megnyugtató kicsit hátrahagyni Vegas őrületét. Hosszú, jóleső sóhaj hagyja el a mellkasomat.
Nem szólok egy mukkot sem, hacsak Ville nem mond valamit. Csak hallgatom, ahogy mellettem kifújja a füstöt. A szemem sarkából érzékelem a cigarettája végén felizzó parazsat. Apró pontként világít a sötétben.

Ha Grid megy… Nem teljesen lesz magára hagyatva, mert Vespa-t feldobom a következő járatra, erre a banda mérget vehet.
A kezeim a bokámban kapaszkodnak, miközben felhúzott térdekkel nézelődöm előre, és csak élvezem a nyugalmas csendet. Erre megérzem a jobbomra csúszó férfiúi tenyér meleg tapintását. Ville óvatosan puhatolózik a kezem után, mire az ujjai bebújnak az én ujjaim közé. A szívem hirtelen kihagy egy ütemet, ebben a pillanatban úgy érzem magam, mint egy tökkelütött tini. Lányos zavaromban enyhén beharapom az alsó ajkam, és oldalvást laposan Ville-re sandítok. Mégis… Eszemben sincs ellenkezni, határozott vágy él bennem, hogy viszonozzam a közeledését.
Nincs szüksége arra, hogy biztosítson; nem esik bántódásom.
A kérésére fenékkel közelebb araszolok hozzá a homokban. A szemeimet végig rajta tartom, mire az apró, váratlan csók rávesz, hogy arra a röpke időre behunyjam őket. Aztán ismét ránézek Ville-re, kissé elvarázsoltan.
A vallomása halk nevetést csal ki belőlem.
- Ez a bosszú, amiért Te ugyanezt csinálod velem. – döngi lágyan a mély altom, szinte suttogom, pár centire Ville arcától. A szavaimat egy könnyed, rövid sóhaj kíséri. Csak másodpercek múlva folytatom. - …Már alig emlékszem arra a lányra, aki Vegas-ba jött.
Valóban. Az egykori jégkirálynő emléke távoli ködbe vész. Hatalmas változáson mentem keresztül, és ebben Ville-nek tagadhatatlanul jelentős szerepe van. És valahogy már… nem is akarok az a régi lány lenni.
A tekintetem hosszan elidőzik az övében. Nehéz elszakadni a bűvköréből. Mondhatni képtelenség. A szemei szinte mágikusan hipnotikus erővel bírnak. Még a sötétben is szikráznak, tündökölnek, akár egy pár gyémánt. Nem tart semeddig elveszni bennük.
Amikor Ville-t gyúrta össze a Nagyszellem, tutira megbillent a keze az Észveszejtő bariton és az Igéző szempár nevű hozzávalók hozzáadásakor. Nő legyen a talpán, aki ezek mellett képes csak úgy elsétálni.

Ha tudnám, hogy Ville elveszettnek érzi magát, akkor már ketten lennénk elveszve a helyzet újszerűsége miatt.
Hogy megválaszoljam a kérdését, időt hagy, miközben gyengéd cirógatással illeti az arcomat. Már egészen hozzászokom az érintéséhez. Végül elereszt, s sejtelmesen búgó hangon folytatja. A baritonja olyan, akár a legfinomabb bársony, mely végigsimít a hátamon egy fülledt éjszakán. A szemei meg… mintha a vesémbe látna velük.
Némán hallgatom, ahogy Ville boncolgatja a lelkem.
Megégetni…
A varázsszó hallatán a tekintetem megkeményedik, az arcvonásaim közt villanásnyi rándulás suhan át. Lehet, hogy már nem vagyok ugyanaz a lány, de arra tisztán emlékszem, mi tett azzá, aki voltam.
Ez egyedül az én elmém csatája; hogy képes vagyok-e elfogadni, amit az élet kínál, hogy képes vagyok-e megszabadulni a régi, félelmekkel teli önmagamtól. Ehhez annak a lánynak meg kell halnia bennem.
Úgy érzem, a félelmek már nem szolgálnak. Teljesítették a küldetésüket, és rájöttem, ideje elengednem őket, különben ha tovább kapaszkodom beléjük, csak távol tartják tőlem, amire valójában vágyom. Mindig biztonságra vágytam, amit a tűzeset óta ezek a lidérces elmeszülemények adtak meg. Most viszont az a gyanúm, hogy egészen másvalami… valaki.
Szerette…. Ez megüti a fülem. Talán hangyányit fel is kapom rá a fejem.
Most őszintén? Én sem utáltam. És hogy hiányzik-e? Erre már lágy félmosolyra húzódik a szám sarka.
- Nem tudom. – döngöm őszintén. - Őt jól ismertem.
Mostanság csak sodródom, és nem tudom mit várjak magamtól. Van egyáltalán bármi, amit várok?
Néhány másodpercre elhallgatok. Némán, mélázva csüngök Ville tekintetén, aztán ismét megszólalok.
- Melyik tetszik jobban? – teszem fel a kérdést a szemeibe.

Határozottan megérintett a változás szele. Csak kellett valaki, aki felráz, aki kicsalogat a tűzálló csigaházból. Birdie durván rajta volt az ügyön, de az ő barbár eszközeit inkább hagyjuk. Villé mérföldekkel jobban tetszenek.
Az, hogy szerette… Fura szó ez. Nem akarok semmit mögé hallani, épp ezért nem is foglalkozom vele sokáig.
A kérdést pedig feltettem, mert érdekel a válasz. Nem mintha vissza akarnék fejlődni. Szándékosan legalábbis.
Igen, őszintén. Hangtalan bólintás a válasz a visszaérkező kérdésre.
Nem késlekedik a felelettel. Hogy ééén??? A zavartság fázisán túl vagyok. Mázli. Különben Ville most rendesen összekócolná a bennem élő ártatlan kislány agyát, és belegabalyodnék olyan kérdések filozófiai mélységébe, mint a „Ki is vagyok én valójában?”.
A születendő mosolyomat belém fojtja, ahogy az ajka ismét az enyémmel kezd játszadozni.
Behunyt pillák alól élvezem a számra mért gyengéd kényeztetést. Ville nem űz, csak élvezettel, odaadással csókol, és nekem ez így rohadtul bejön. Nem jelentene problémát rekordot felállítani ebből a tevékenységből. Ez olyasvalami, amit imádok vele művelni.
Enyhén félredöntöm a fejem, ahogy átadom magam neki, és élvetegen kóstolgatom. Ilyenkor minden megszűnik körülöttem, és a jelen pillanat tisztán válik örökkévalóvá.
Aggódnom kéne, hová vezet mindez? Hát… Ez most nem megy.
Ville mellett valahogy… könnyű levetkőznöm a gátlásaimat. Azt hiszem, készen állok, hogy totálisan átadjam magam az ismeretlennek, annak a rejtélyes valaminek, amit az imént Ő is emlegetett. Nem akarok a lehetséges végkifejleteken rágódni. Sodródni akarok, benne akarok maradni az örvényben, amit elindított. Hogy leránt-e, vagy felemel, nem tudom.

Akkor már ketten ücsörgünk itt kint a sivatagban, mint két „tök”.
Ville szája elválik az enyémtől, mire érzem, hogy a homloka az enyémnek dől. Kinyitom a szemem, és látom, hogy jókat vigyorog így magában a sötétben.
Ez az inger ragadós. Az én arcomra is átmászik az a gyermeki vigyor. Idiótának érzem magam. Két napja még azért sikítoztam a hegytetőn, hogy nem randizom, most meg tessék. Itt tartok. Halk nevetést hallatok. Magamon röhögcsélek. Mekkora hülye vagyok! Mint valami bakfis.
- Emlékszem az első napomra köztetek... – dünnyögöm halkan, még mindig rötyögve. - …Akkor mindenféle végkifejletre gondoltam, csak erre nem.
Kissé elemelem a homlokom Ville-től, hogy innen, közelről méricskéljem a vonásait.
A kezem lassan az arca felé nyúl. Finoman megérintem, csiklandozom a bőrét a szeme alatt, mire az ujjhegyeim feljebb kúsznak. Ville - már ha időközben felnézett - jobban jár, ha visszahunyja a szemét, mert nem akarom kinyomni.
Ha így tesz, az ujjvégeim leheletgyengéden végigsimítanak a pilláin és a szemhéján.
Szeretem. Nem úgy... A szemeit. Már a puszta látványukért megérte megszületnem. Vicces. Rám sincs más hatással, mint a többi lányra. Bééénaaa!!! De letojom. Tetszik és kész.

Ville aligha tud megsérteni. Ugyan mivel? Ha valaki lekurvázna, azon is csak röhögnék. De értékelem az erőfeszítést, hogy megfelelő, nyomdafestéket tűrő szót keres.
Egy ujjamon meg tudom számolni hány férfinek voltam eddig a játékszere…
Hogy nézzem? Szélesebbre húzódik a vigyorom, miközben a fél szemöldököm érdeklődve feljebb vándorol.
Jah, most kábé Ville játékszere lehetnék. Vagyis… Fűz rendesen, én meg hagyom magam. Egy bizonyos határig. De valahogy nem érzem, hogy szórakozna. Közel sem szemtelen vagy erőszakos.
Ha kizárólag arra hajtana, hogy megdugjon, azt minimum közölte volna már.
Ahogy balommal megérintem az arcát, becsukja a szemeit, mire szórakozottan cirógatni kezdem a szempilláját. Szép hosszú neki. Már a pillája.
- Pont Grid-ének? – dünnyögöm vigyorogva. - A hülye is látja, hogy pisisekre hegyezi a répát.
De mindegyis Grid, meg az, hogy mire rejszol. Valami sokkal jobban foglalkoztat.
A mutatóujjam hegye felszalad Ville halántékán, továbbhalad a homlokára, ahol apró, csiklandós köröket, csigavonalakat és nyolcasokat ró.
Figyelem a rezdüléseit, vajon mit vált ki belőle. Én gyerekként nagyon szerettem, mikor a nagynéném elalvás előtt cirógatta az arcomat, a homlokomat, és matatta a hajamat. Megnyugtatott és elálmosított.
Na jó, nem szeretném, hogy Ville most itt behorpasszon, nem azért tapizom, csak jól esik nekem is, hogy megérinthetem. Tetszik a bőre tapintása.

Hogy Grid kiismerhető-e? Kiböffen belőlem egy szolid röhögés.
- Meg az a szarrá gyűrt pornó magazin is elég árulkodó volt az irodájában, amibe tök véletlenül botlottunk bele Té-vel. – újabb heherészés ráz meg. - Várj…. Mi is volt a címe… Valami Horny Teens. – pfffff. Jah. - Fene a gusztusát... De legalább dugta volna jobb helyre. - dünnyögöm félig fintorogva, félig röhögve.
Na, de tényleg mindegy már Grid, nem akarom, hogy itt is kísértsen a szelleme, úgyhogy ejtem a témát és inkább Ville cirógatásának szentelem a figyelmemet. Ahogy elnézem, nehéz megmondani melyikünk élvezi jobban. Az, aki kap, vagy aki ad.
Lágyan elmosolyodom játék közben, amint felmérem Ville egész testtartását. Olyan nyugodtnak tűnik így.
További szavaira halkan felkuncogok.
- Dőlj csak nyugodtan. Jó helyen leszel. Legfeljebb kapsz fejmasszázst is. Attól még el is alszol. – duruzsolom, miközben az ujjvégeim betáncolják Ville szép férfiarcát. A homlokán rajzolgatok velük, aztán leszánkáznak a másik halántékán. Utoljára még végighúzom őket Ville kifejező arcélén, mielőtt elvonnám tőle a kezem.

Látom és értem a lendületet, amivel Ville megmozdul. Nevetve tárom szét a karjaimat.
- Gyere… – búgom heherészve, miközben én is helyezkedni kezdem. Kinyújtom a lábaimat és bokánál keresztezem őket. Mire eligazodom, Ville hanyatt dobja magát a homokban és a tarkója máris a combomon landol.
Mosolyogva nézek le rá.
- Na? Kényelmes? – tudakolom.
Mielőtt még elhagyná a száját a vallomás, én leveszem a vállaimról a kabátját és beterítem vele a felsőtestét. Akárki akármit mond, hűvös van. A szívemre venném, ha miattam megfázna.
A szavaira, arra, hogy szerinte szép vagyok, és az érintésére zavart vigyor tornázkodik a képemre. Erre nagyon nem igen lehet mit válaszolni. Vagy talán mégis…
Csak szemezem vele egy darabig, hagyom, hogy megérintse az államat, aztán gyengéden két tenyerembe veszem az arcát és fölé hajolok. A hajam előreomlik a vállaimon a mozdulattól, talán még Ville arcába is belesöpörnek a tincsek.
Egy apró, puha, de annál forróbb puszit nyomok a szájára, aztán visszaegyenesedem. Balom komótosan kezd játszadozni Ville hajával. Az ujjaimmal élvetegen beletúrok. Fésülgetem, cirógatom, pödörgetem a barna, hullámosodó tincseket, míg másik kezemmel megtámaszkodom a hátam mögött a földön.
Ez megint egy olyan pillanat, amikor fogalmam sincs mit mondhatnék, viszont nagyon élvezem a helyzetet. Kár lenne megtörni a minket körülölelő békés csendet. Teljesen el vagyok így. Ville-vel.
Felsóhajtok. Jól esik törődni valakivel. Vagy épp az esik jól, hogy Vele törődhetem.

Csak figyelem Ville-t, ahogy az ölemben fekszik. Nyugodt. A teste egészen… ellazult. Nem érzem benne azt a mindent átható nyugtalan feszültséget, ami általában hajtja.
Ő az, aki megtöri a beállt csendet. Csöppet sem bánom.
Az anyukája emlegetésére elérzékenyült mosolyra fut a szám. Már többször megemlítette. De mindig csak őt. Feltűnt. Sosem mertem faggatózni, meg aztán hozzászoktam Ville kitérőválaszaihoz, ha kérdeztem is.
Hát… Neki legalább az anyukája énekelt. Engem a nagynéném kárpótolt.
A vallomásra, hogy parázott gyerekként a villámlástól, halk kuncogás rázza meg a vállaimat. Melyik gyerek ne félt volna éjjel a vihartól.
Lepillantok az arcára. Olyan sunyi, incselkedő kifejezéssel, mintha csak azt mondanám; Vagányabb kölyöknek gondoltalak... Meg sem mukkanok, nem akarom félbeszakítani. Érzem, sejtem, hogy van ott még, ahonnan ez az emlék is előjött, és kikívánkozik.
Bevallom, egészen meglep a folytatás. A ritka alkalmak egyike, amikor Ville magáról mesél és megosztja a múltját.
Ez is Ő. Az érzelmes, megnyíló férfi, akit rejteget a világ elől. Biztosra veszem, meg akarja védeni valamitől. Pont úgy, ahogyan én teszem magammal. Talán nem is különbözünk annyira. Csak a maszk más, amivel eltakarjuk a lélek sebeit.
- Mi történt? – kérdezem egyszerűen, lágyan búgó, halk altomon, miközben a szemeit fürkészem. Apró fénypöttyökként tükröződnek vissza bennük a csillagok, amiket éppen néz.
Messze jár…
Az ujjaim még mindig cirógatják, finoman matatnak a hajtincsei közt a homloka fölött, mintha sosem unnám meg.
Kíváncsi vagyok mi tette Ville-t azzá az emberré, aki ma. Ha mégsem leplezné le a démonait, hát akkor türelmesen kivárom a következő pillanatot, amikor közelebb enged a múltjához. Időnk, mint a tenger, és én nem sietek sehova.

A szemeim összeszűkülnek, ahogy Ville beszél. Még csak nem is pislogok, csak tanulmányozom az arcvonásait, a tekintetében úszó fény rebbenéseit.
- Nem Grid púderezett történetei érdekelnek, hanem Te. – döngöm Ville szemeibe határozottan.
A hajában matató ujjaim megállnak egy röpke pillanatra.
- Miért? Ki vagy? – kérdezem. Az már világos, hogy Ville olykor elég lehangoló véleménnyel van önmagáról, ettől függetlenül tudni szeretném milyennek látja saját magát. Kinek gondolja.
Nem tudhatom milyen emlékek kavarognak a fejében, de ha tudnám, biztosan megdöbbennék. Talán percekig szóhoz sem jutnék.
Vajon mi lehet ennyire fájdalmas, amiről Ville ilyen nehezen beszél?
Lassú, finom mozdulattal pödörgetem fel az egyik hajtincse végét a mutatóujjamra, hogy aztán leejtsem róla. Ville eközben a dzsekijében matat a cigaretta után.