Akárhova viszi Grid Ville-t, nyilván nem fog unatkozni ott sem. És nem a marketinges megbeszélések miatt. Nem vagyok naiv, a dolgok tiszták. Kár bármin is pörögnöm.
Úgy érzem, nem szabad jobban belebonyolódnom a srácba, mint amennyire már eddig is sikerült. Kedvelem. Sőt! Vonzódom hozzá, le sem tagadhatom. Nem is akarom. De nem fogom magam hiú, érzelgős ábrándokkal az őrületbe kergetni. Pedig semeddig sem tartana a pórázról elengednem az érzelmeimet, amiket akár táplálhatnék iránta. Nálam nincs helye egy összetört szívnek, gyermeteg reményekkel meg nem is áltatom magam.
A kezeim felsiklanak Ville felkarjára, miután a karjai a derekam köré fonódtak. Rámosolygom, és mielőtt megmukkanhatna, egy kedves kis csókot préselek a szájára.
A duda, ahogy látom, őt sem hatja meg túlzottan. Egyikünk sem kapkodja el a készülődést. Még jár néhány kellemes, potya másodperc.
A homlokát az enyémnek dönti. Mosolyogva sóhajtok fel. Nagyon jó így, de… lassan tényleg menni kéne.
- Nekem is. – dünnyögöm csintalan félmosollyal a szemeibe, aztán ő az, aki előbb elhúzódik. Az ujjaim lesiklanak a karjáról, és elengedem, hadd készülődjön. Velem együtt.
Fürgén felkapkodom a padlóról ruháimat. Egyiket a másik után, és szaporán beléjük bújom. Végül a törölközővel párszor megdörzsölöm a fejem, mégse csöpögő hajjal pattanjak motorra.
A törölköző a helyére kerül, aztán kimasírozom a fürdőszobából, hogy összeszedjem a nappaliban elhagyott csizmámat a dzsekimmel.
Teljesen felöltözve, indulásra készen keresem meg Ville-t. Lehet, ő is a nappaliban van már.
Elé állok és elkapom a tekintetét.
- Hát... – kezdek bele mosolyra görbülő ajkakkal, noha nem tudom pontosan mit is mondjak, mivel búcsúzzam el. - Ideje mennem. – egy pillanatra elhallgatok, röviden felsóhajtok. - Tényleg remek volt. Azt hiszem… hozzá tudnék szokni. – magyarázom a szemeibe mélyedve, mire az előbbi mosoly vigyorba rándul, és néma röhögcsélés kíséri. Öregem, HI-HE-TET-LEN miket dumálok! Felér egy vallomással, vagy mintha most kértem volna meg, hogy legyen a kekszpartnerem. Na jó, tényleg tiplizni kéne, mielőtt lejjebb süllyedek.
Lábujjhegyre ágaskodom, és röviden megcsókolom.
- Szia… – suttogom a szájára. - Vigyázz magadra. – ezzel visszaereszkedem a sarkaimra. És ha csak nincs más, kifelé veszem az irányt a lakásból.
Ha várom is vissza, vesszek meg, biztos nem kötöm az orrára!

Hogy lesz rá lehetőségem?
- Óh, tényleg? – szökik feljebb a fél szemöldököm sandán, mire halkan felkuncogok.
Alig állok ismét a két talpamon, Ville hirtelen elkap, hogy szenvedélyes csókot préseljen a számra. A nyelve átfurakodik az enyémhez, én meg hülye leszek nem viszonozni. A karjaim maguktól futnak a nyaka köré.
A türelmetlen duda megint felzeng, most sokkal hosszabban, mint előbb. A sofőr tuti ráfeküdt. Igazából magasról leszarom.
Az ajkam és a nyelvem Ville-ével vív búcsúcsatát. Ez még tényleg jár. Már csak amiatt a rohadt 4 nap miatt is.
Az ajkaim lüktetve válnak le Ville-éről. Kinyitom a szemem és felnézek rá. Még utoljára végigpásztázom az arcvonásait, s a tekintetem végül a csábító ajkaknál telepszik meg.
Nagyot nyelek.
- Négy nap múlva. – ismétlem meg sóhajtva, miközben a pillantásom a szemeire ugrik.
Vonakodva, de végül lefejtem róla a karjaimat. Ő is elenged.
Most már tényleg lépek. Miért ilyen pokoli érzés ez? God damn it! Hiányozni fog. De majd elmúlik... ez a 4 nap.
- Szia! – búcsúzom el tőle halkan, lemondón, de az arcomon széles, elvarázsolt mosoly ragyog.
Ezzel elsétálok Ville mellett, és távozom a lakásból.