– Úristen! – ordítva töri meg a csöndet egy mély, ingerült női hang… – Megfagyok! Egy baszott köcsög sem marad kinn ilyenkor! Ebben a ratyi parkban!
A hanghoz tartozó magas, kövér, fekete nő kihívóan csípőre vágja mindkét kezét. Kivasalt hollófekete haja Kleopátra fazonra nyírt, intenzív erős smink virít piercinges arcán. Tűsarkú fekete lakkozott combcsizmát visel rövid bőrszoknyával, valamint fűzőt, topot meg blézert. Aranyláncok ölelik körbe a nyakát, nagy kereszt medál lóg az egyikről jó mély dekoltázsába. A nő minden ujján gyűrű, füleiben karika fülbevalók, műkörmös kezein karkötőrengeteg.
Egy fehér pár a parkban összekarolva sétál. Ha már mindenképpen tanúi a jelenetnek, kimérten pillantanak a testes nőre, majd arra a személyre, akivel az ily’ módon kommunikál. Amaz egy fekete fickó, egy másik néger. Az egyik pad támláján ül, lábát az ülésen tartja, jobbjával a térdén könyököl, öklén támasztja az állát, s szabad keze a telefonjával babrál. Vékony szabadidőkabát van rajta, márkás napszemüveg, egy bőrszíjú óra, Chicago Bulls-mez, farmernadrág, edzőcipő. Látni a boxergyűrűt a telefont tartó kézen. Ezüst férfilánc a nyakán, s bal csuklóján az elmaradhatatlan vörös kendője. A padon ülő a párra néz semleges kifejezéssel, mire azok előre fordulnak. A feka nő is a fehéreket mustrálja, s tovább rikácsol:
– Itt kell lennem! Telóm sincs, hogy hívjam a 911-et! Megfagyok! – intézi kifakadását hozzájuk, majd’ el nem sírja magát, 38°F-ot mutat a park táblája az idő mellett. A januári éjszakák már csak ilyenek. A pár inkább csöndben továbbsiet. Semmi kedvük belekeveredni egy strici és a kurvája vitájába.
– Ezt a baromságot! – replikáz Killa. Röhöghetnékje van a szituációtól: íme egy meghitt találkozás prűd emberekkel, mialatt ez a nőszemély műsorozik. Szórakoztató. Amazok már kellően eltávolodtak. Killa az ingerültséget mellőzve, cinikus hangon folytatja. – Ennyire nem bízol abban a Te „emberedben”?
– Egész éjjel itt dekkolhatunk, az a rohadt, kispöcsű Csótány csak elszarja az időm. Egy óra strázsálás idekint! De ha nem lesz itt azzal a Firkásszal öt percen belül én megyek el értük és összegyűröm, kiherélem őket! Kurvaélet, hogy megteszem! – Lángol a szeme az indulattól, valójában háromnegyed órája vannak kint. – Még vissza is kell érnem a melóba, négyig nem lóghatok itt!
– Cigit? – kínálja meg Killa a nőt. Ez minden hozzáfűzni valója annak a nyavalyájára, a másikkal ellentétben neki van ideje.
A nő odacammog a sötétben álló padhoz, s kihúz egy szálat a Marlborós dobozból, ha már kínálják, s cinikus mosolyt villant. Hagyja, hogy amaz meggyújtsa neki a cigit. Felsóhajt, mikor kifújja a füstöt, érezhetően enyhült a haragja is. Hátat fordít a férfinak, s hallgatásba burkolózva visszatér a parki lámpa fénykörébe, majd egy 4m-es szakaszon grimaszolva fel és alá járkál.
Bosszantó, hogy kurvának nézik, holott ő nem kurva csak egy átkozott felszolgáló és bármixer egy elcseszett sztriptíz bárban, ahonnét nem is oly’ régen el kellett jönnie a „munkaruhájában” a telefonja és minden más nélkül. A jövőben kétszer is meggondolja, hogy eladjon információt anélkül, hogy tudná, mibe keveredik ez által. Ő a biztosíték, nem nagyon van lehetőség nem együttműködni, ennél az állatnál a padon egy hangtompítós Magnum van, a közelbe meg egy teremtett lélek sincs.



Killa pár napra rá, hogy megérkezett Los Angelesből Vegasba, keresett egy albérletet. Nem így tervezte, de otthon mindig megtalálták valami munkával, s már nem volt kedve órákig magyarázni Doris-nak, hogy miért nem ér rá. Az sem lenne jó, ha a Bloods-ból az anyjánál keresnék. A család nem tudhat semmit.
Ray és Nathan használható cuccait önkényesen átcipelte az új lakásába. A rakodás közben előkerült egy gyűrött, kék szórólap, mely a Black Swan Bárt hirdeti. Hátoldalán tollal írva pár szó szerepel:

BF, hó eleji első szombat. 10 pm
$4000

Nem Ray írása. A fecnit elnézve az írásmód nem árul el sokat a tulajdonosáról. Töltőtollal írták, olyan stílusban kacskaringóznak a betűk, ami hasonlít a Coca-Cola feliratra. Régies írás… Határozott mozdulat, nincs mélyen a papírra nyomva… Ez egy drága töltőtoll lehet, egy olyan, ami nem szárad be. És kik írnak ilyenekkel? Költői kérdés… A szóhasználatot is furcsának találta. Nem hagyta nyugodni, ki, vagy mi ez a BF, és mi történt este tízkor annak a bizonyos hónak az első szombatján.


Ez a Black Swan Bár egy kívülről sötétkékre mázolt épület és az agyonneonozott külső megvilágítás sejteti középkategóriás mivoltát.
A bár belűről modern berendezésű, semmi egyedi: bőrruhás, sötét Velencei-maszkos, szilikon keblű nők szolgálják ki a vendégeket. Egyik-másik lány kövérebb vagy idősebb a kelleténél, ami azt jelenti, hogy a tulaj vagy nem jár a bárba vagy vak. Vendégek azért voltak ezen az estén, elnézve a pofákat, ezeknek tökmindegy milyen nő vetkőzik. A színpadot nem  lehetett látni a füstgép okádta fehér ködtől, s villódzott mindenféle fény. Közben a nők a produkcióikba művészieskedést erőltetve a rúd körül sétáltak, illetve a zenére figuráztak, valamit torkoltak gumifalloszt széken, asztalon, ketrecben.
A bármixer csaj is hagyott némi kívánnivalót maga után, ki volt kenve rendesen, látszott mindene, s legalább olyan kövér volt, hogy három másikat is kitett súlyban. De becsületére váljék, legalább jó piát kevert. Killa pulthoz telepedésekor egy negyvenes pasasnak készített Zebrakoktélt nagy vigyorral. Morbid.
Ray mit kereshetett itt hat-hét éve?! Azóta sok minden megváltozhatott, csak ennek a lebujnak a neve nem. Pénzt mosnak itt feltehetően a mai napig, sikkasztanak, s alulfizetett mindenki. Elnézve a helyet egy illegális kupi is működhet odafönt: egy öreg, kockás inges fickó bandukol az emeleti lépcső felé az egyik szilikondudással.
Legalább a bármixerrel való dumálás eredményes volt…
– Kereken egy éve dolgozom itt – mondta a csaj Killának egy whisky fölött.
5$
– Na jó, szorozd be 7-tel, mókuska! – majd bizalmasan odasúgta – Minden törzsvendégre emlékszem. Tizennyolc évesen kezdtem a szakmát, én voltam a legszebb.
– Kik lógtak itt 6-7 éve? – kérdezi az újabb tízes Killa tolmácsolásában.
A nő elvigyorodott, s mondott neveket meg pár részinfót róluk: mit ittak, hogy néztek ki. Többek közt elhangzott az is, hogy:
– BF tisztán itta a whiskyt – és egy másik ragadványnevű fickó is előkerült: Simlis.
– Simlis nem volt válogatós, bármit megivott, csak csússzon – és a nő csacsogott még néhányakról. Az a törvényszerűség elkerülhetetlenül a férfi szembe tűnt, hogy mikor BF szóba került Simlisnél kötött ki a mixer és fordítva. BF, akinek egyelőre nem tudta a teljes nevét, minden hónap első szombatján feltűnt rövid ideig a bárban, majd tizenegykor lelépett.
– Ááá nem… Nem ismerheted Simlist, meg BF-et – hitetlenkedett Killa, hátha ez kevesebb pénzből megoldja a nő nyelvét és szerencsére bejött. Ez az asszony pont olyan okos, mint amilyen szép.
– Pedig de, Simlis fehér öreg faszi volt, 45-nek mondta magát, de biztos több volt. Van szemem az ilyenhez. Őszes fickó volt. A lóversenyeket itt akarta nézni, mondta: beszél a főnökkel és szereltet ide TV-t. Mondtam neki itt a lányokat kell nézni, ez olyan hely, papa. – sóhajt – BF meg egy igazi macsó feka csávó volt, egy arrogáns bunkó. De a főnök kedvelhette, mert nem kellett belépőt fizetnie sosem. Tőlem csak piát rendelt, ugyanis nem állt szóba a közönséges földi halandókkal, fene nagyra volt magával. Nem sokszor láttam a bárban, aztán egy fakabát lepuffantotta kb. 6 éve, szép kis cirkusz volt belőle. Akkor tudtam meg, hogy valami Ray volt a neve. Minek hívták BF-nek mit tudom én? Lehet a balfasz divatos rövidítése. – vont vállat – Simlissel időnként itt dumáltak, na az volt aztán a furcsa pár, de ennek már vagy ezer éve. Szombat volt akkor is, én vagyok szombatos azóta is.
– Ezt nevezem, jó öreg vagy akkor!
A nő a száját húzva vette be a poharat az újabb tízessel meg a whisky árával. Elfordult, de szeme sarkából látott még egy húszast, ami rögtön utána szólt:
– Mesélhetnél valamit a kricsmi tulajáról…
De a nőszemély két 40-es fickóhoz tipegett, incselkedett velük miközben kiöntötte nekik a vodkát, azok lehúzták, dumáltak a csajjal, majd elhúztak egy vékonyabb szilikonos lúvnya segge után.
Killa ott maradt a pultnál, a bármixer nő meg ginből és vermutból rázott magának egy Martini koktélt citromhéjjal díszítve.
– Ha már meghívsz. – Lépett vissza, aprót ivott a Martiniból, s eltette melltartójába a 20-ast. – A bár régóta Don Marco Costello tulajdona, ő maga nem jár le ide. Vagyis… nem sűrűn… Azt mondják, hogy ő egy milliárdos. Alapítványoknak adakozik, befektetései vannak szerte a világban, ha az év bizonyos szakaszában Vegasban van, akkor tudjuk, hogy minden hónap első szombatját, a tetőn lévő Royal Flush Clubban tölti, szűk baráti körben. Nagy pókeros az öreg. – Felsóhajtott, majd bosszankodva folytatta. – A póker klubban dolgozik egy baromarc: Jeff. Mester bármixer a rohadék – még Tv-műsora is volt valamelyik szar adón. Egyszer kimaradt éjszakára és értem küldtek, mert a hölgyek a szalonban koktélt akartak szürcsölni. White Russian-t és Cuba Libre-t kellett készítenem. Pofon egyszerű volt, messze jobb volt, mint az amit Jeff valaha is kilocsált a poharakba. Ez mindenkinek feltűnt, még Don Costello is megdicsért. Azt mondta „a szaktudás az szaktudás, mindegy honnan jön. Addig dolgozhat, kedvesem, a bárban, ameddig kíván.” Nem mondom meghatódtam, még nem mondtak nekem soha ilyen szépet. Jól eset. Azóta, ha Jeff nem vakarja majommódra a seggét ott, akkor én helyettesítem. Mindig én.
Kihallatszott a keserűség a nő hangjából, valószínű ezen alkalmak száma megegyezik az egyetlen páros prímszám értékével.
– Meghívom még egyre, banyek – mondta készségesen Killa, látva, hogy a nő immár egy szalvéta csücskével megtörölte szemei sarkát, miután az egész Martiniját felhajtotta. Amint ezzel végzett a nő, bólogatott a férfi felé, s kevert magának még egy martinit.
– Simlis mikor jön ide? – erre a kérdésre a mixer beledermedt az aktuális mozdulatába, rájött: amaz nem ismeri Simlist vagy nem tudja, hogy mi lett a sorsa.
– Az már nem megy sehova – csóválta meg a fejét, s látva a bárpult túloldalán ülő kérdő tekintetét, folytatta. – Már fél éve, hogy meghalt – s még egy kis pénz reményében közelebb hajolt Killához:
– Az emberem ismer valakit, aki sokkal jobban ismerte nálam. Mennyit érne ez neked? – üt meg hirtelen bizalmas hangot, mire Killa mutató és középső ujja között megvillantott egy ötvenest.
– Ki a te embered?
A nő állával bökött egy, a színpad közelében csápoló, hip-hop szerelésben ülő alacsony és gizda csávó felé.
– Leboltolod vele és elmegy azért a tagért még ma. Ha kell.

11:22 pm – virította a digitális óra Rappold éjjeliszekrényén.
A férfi fáradtan könyökölt fel, s lesett rá a vekkerre, majd lomhán visszaeresztette a fejét a párnára.
Egyszer, csak egyetlen egyszer akarjon az ember egy héten időben lefeküdni, s biztos lehet benne, hogy lehetetlen lények verik fel az álmából…
…kivéve persze, ha ez egészet álmodja.
Lehunyta szemeit, de a kopogás egyre inkább vált dörömböléssé, s Rappold immár hallani vélte Señora Herrera feleselését a jövevénnyel, s Molly két vakkantása sem elhanyagolható tényezőként szerepelt abban a robajban melynek egyetlen(?) célja őt felverni ezen a szerda éjjelen.
Furcsa, déjà vu érzése támadt, s ez csak erősödött, ahogy meglátta Csótány vézna képét a kémlelőablakon át. Rövid hezitálás után kattantak a zárak, Rappold elhúzott pár reteszt, majd nyitotta az ajtót, s berántotta az immáron neki háttal álló fickót az ajtón, aki valami olyasmiről hadovált a mexikói dámának, hogy őt itt ismerik és kedvelik, az itt lakó neki jóbarátja és különben is húzzon vissza a nőszemély tornázni, mert el van hízva.
– Két perced van, hogy előadd, mit akarsz – közölte az újságíró Csótánnyal, miután becsukta az ajtót. A kilincset azonban nem engedte el. Közben előkerült Molly is, aki lelkes csaholással köszöntötte a jövevényt, mire az leguggolt hozzá és visszagügyögött neki, ezzel elvéve az ügyétől mintegy másfél percet.
– Hogy Te még mindig itt laksz, Firkász. Azt hittem ennél már jobban keresel – vigyorgott fel Csótány, s ölbe kapva az ebet felegyenesedett.
– Ezt elküldhetted volna SMS-ben is. 
– Ehh! Meg ne sértődjé’ már, csak ugratlak. Azért jöttem, mert egy jó munkám lenne neked.
Rappold sóhajtott. Utálta és elege volt, pedig Csótányt ismerve még el sem kezdődött a dolog. Valójában hálát kellett volna adnia Istennek (akiben ő nem hisz), hogy csak egy ilyen szerencsétlen pitiáner veri fel éjjel és nem igazi nehézfiúk. Ezt a tényt szem előtt tartotta akkor is, mikor Mollyval együtt kiterelte a nyamvadtat a lakásból. Csótány mindössze negyed óráig hitte azt, hogy az ebet valóban tudja túszként hasznosítani az újságíróval szemben, aztán következtek a fenyegetőzések, a rimánkodások, a fondorlatosnak szánt trükközések, míg végül az újságíró megunta. No meg elkezdte érdekelni, hogy több, mint háromnegyed évvel Simlis halála után mégis mit akarhatnak pont tőle az öreggel kapcsolatban.
Még egy versenyló? NEM! Még egy unokahúg?! – egyik sem lenne túl vicces, s a valószínűsége is kicsi. Csótány szerint ezekről szó sincs, viszont, ha a firkász ügyes, szép kis pénzt leakaszthat ő is…. azt persze nem volt hajlandó elárulni, hogy mégis kitől akaszthat le szép kis pénzt, csak annyit mondott, hogy Delilah – az ő gyönyörű barátnője szerezte az ürgét. Csaknem az út felénél jártak, mikor Csótány azt is megemlítette, hogy Delilah nem volt túl ügyes, mert „kezdő még a drága az ilyesmiben” és ő most túsz… Pontosabban biztosíték és az illető – aki fogva tartja – kifejezetten Rappolddal akar beszélni Simlisről. Csótány szerint ebből következik, hogy nekik (már Rappoldnak és Csótánynak) most jól együtt kell működniük, mert az a vadállat képes és kárt tesz az ő barátnőjében. Tehát jó, hogy hozták a kutyát.
Rappold egy pillanatra lefagyott ennél a gondolatnál. Csótány igen-igen hülye, ha Molly-tól azt várja, hogy megvédi őket bárkivel szemben, avagy ráuszítható bárkire is.  


Nem sokkal múlt negyed egy, mikor megérkeznek a park bejáratához. Hideg van. Rappold középbarna színű kapucnis kabátot visel, kék farmert és edzőcipőt. Fogja Molly pórázát, aki valószínű az egyetlen boldog lény tíz mérföldes körzetben, hiszen éjfélkor egy park számára mindig tökjó.
Csótány immár bevárva az újságírót halad a park belseje felé. A látási viszonyok nem túl jók, s a közvilágítás is szar. Az informátor már messze nem beszél annyit, mint a lakástól a park bejáratáig, s csak állával bök a talán még mindig a padon ülő Killa felé, mikor végre beazonosítja őt… a helyet… illetve Deliláht. Rappold vet egy gyanakvó pillantást a fickó irányába, majd a nagydarab némberre néz, s már bökné oldalba Csótányt, hogy itt gond van, ugyanis nem látja a barátnőt, mikor az a nyamvadt belecsimpaszkodik Deliláhba.
– Ezt nem hiszem el – állapítja meg rezignáltan, s a turbékolókról a padon ülő srác felé fordítja a tekintetét, majd vesz egy mély levegőt, s elindul az irányába, s hacsak valami váratlan nem történik időközben, Killától mintegy három lépésnyire megáll.
– Ez a mi közös ismerősünk azt mondta, hogy beszédünk van egymással.

A dekkolásnak vége, megérkezett Simlis ismerőse a cingár Csótány vezetésével. Őket Killánál jóval korában kiszúrták a barna íriszek, amik mélyen ülnek tulajdonosuk, Delilah koponyájában, s szüntelenül a nő emberét keresték. Az idő teltével a várt személyek alakjai kiolvadtak az egyik közeli parki lámpa fényében az éjjeli sötétből, s a nő felismervén fickóját, elébük sietett. Ez nem nagy távolság megtételét jelentette, de végig a hátán érezhette a padon ülő tekintetét.
A csajtól rövid ideig visszhangzott a nagy Craig Ranch Regional Park. Közhíré tétetett mindenféle információ, nyavalya, de a duma tartalmi lényege egy nagy nulla volt. Delilah összekarolva párjával lépdeli le azt a rövid távot, ami a „célállomás” és köztük van. Rajtuk végigsiklik Killa figyelme. A fiatal férfi arcán semleges kifejezés, ezzel viszonozza az elé álló fehér tekintetét. Ha valaki bandás egy olyan helyen, ahol a felvétel követelménye, hogy folyjon a vér, ott megtanulják a közömbös pofa bevágást, még akkor is, ha gépkarabéllyal néznek szembe. Ez a magatartás beleivódik a tagok többségébe annyira, hogy egy idő után már reflexszerűen működik.
Graham tehát változatlanul a pad támláján ül, lábát az ülésen tartja, a telefon azóta zsebben, kezei ügyében nincs semmi csak, azon kívül, ami eleddig is volt.
Nem váratja válasszal.
– Na igen, ez a mi közös ismerősünk azt mondta, hogy magát keressem, ha Simlisről akarok hallani – hangsúly az első tagmondaton.
Csak bizonyosodjon meg arról, hogy ez a fehér, az aki valóban tud is valamit Simlisről, annak ügyeiről, BF-ről, s Csótány jó szkarabeuszbogárként elgörgetheti a galacsint.
Van itt persze más is, amiért nem siet a kérdések előhozásával. Rendhagyó, hogy olyanokkal üzletel, akikről nem tud semmit. Nem preferálják az ilyen magatartást a testvérek, azok csak a kapcsolatokkal közösködnek, viszont itt most nincs ez a kényelem.

Rappold válasza után, ha annak tartalmában nem esne szó a parkból történő mihamarabbi távozásról, amire a nő hangosan helyeselne, akkor és csak is akkor Delilah torkát megköszörülvén magára vonja a figyelmet.
A nő türelmetlen, nagyon mehetnékje van és ezt illemtudó és udvarias módon próbálja közölni, pontosabban úgy, ahogy elképzeli ezt az illemtudó és udvarias módot.
– Elnézést urak, de 38°F van. Én fázom. Lehetne máshol diskurálni Simlisről? – fogytán a türelme – Ez a kujon, Isten nyugosztalja, – igen Delilah egy hívő ember – nekem nem ér meg egy rohadt meghűlést. A kutyika is megfázik. Meg persze jobb lenne lépnünk, míg valami erre kolbászoló, éjjeli parkőr ideküld nekünk egy zsernyákot – hangzik aggodalma, s hol Rappoldra, hol Grahamre néz kérlelően nagy szemekkel.

Az ismeretlen fekete srác a padon marad. Persze számtalan módon lehet végezni valakivel, de mégiscsak ad az újságírónak egyfajta biztonságérzetet, hogy Killa nem ugrál.
Rappold a neki címzett szavakat hallva egy pillanatra elgondolkodik. Kesernyésen el is neveti magát. Az utolsó pillanatig nem akarta, hogy Csótány igazat beszéljen erről, de úgy tűnik, hogy ahogy ő nem viccelt, úgy az ismeretlennek is Simlisről kell infó.
– Ismertem Simlist, és talán mesélni is tudok róla egyet, s mást… – s egy ellenséges pillantást vet a Deliláht ölelgető srác felé, de nyugodt tkintettel fordul vissza a padon ülőhöz néhány másodperc múlva. – De a legfrissebb infóm róla az, hogy meghalt – s tesz egy lépést Killa felé, s a pórázra kötött Molly mint valami véreb, lép kettőt a gazdájával párhuzamosan, majd leül ahogy megálltak.
…s Delilah ebben a pillanatban szólt közbe. Rappold valószínűnek tartja, hogy nem csak azért tette, mert aggódott a saját, valamint Molly egészségéért. Annak ellenére, hogy a parkból való lelépéssel egyetért, az újságíró most kissé mégis neheztel a nőre. Miatta vannak itt végső soron, mégis a padon ülő srácra tartozik ez a kettő, s Csótány hirtelen feltűnik Rappold másik oldalán, hogy megjegyezze:
– Kocsival jöttünk! – mintha legalábbis övé lenne a járgány.
– Igen, az én kocsimmal… 
– Beülhetnénk én meg az asszony, amíg ti lerendezitek! – s minden esetre olyan képet vág, mintha a világ legkorszakalkotóbb ötletét fejezte volna ki.
– Arról szó sem lehet.

Marad a semleges arckifejezés a padon ülő részéről, miközben hallgatja a Firkász szavait. A következő lépésként most kéne abba a mederbe terelni a vizet, hogy az igen tisztelt újságíró úr beszél kicsit erről a Simlisről és, ha minden rendben halad, akkor valami kedvező feltételben megállapodnak… Bátyjáról meg Simlisről mégsem Csótány és a nője előtt kellene tárgyalni, rájuk már nincs szükség. Itt az idő, elküldheti a két lumpenelemet. Megszólalni ellenben nincs lehetősége, megelőzik: Csótány csaját ismét lehet hallgatni. Úgy tűnik ennek a nőnek szómenése van, megnőtt az arca mióta megjött az embere, s kis időre sem képes befogni.
Egy megérzés azt sugalmazza: ne akassza meg Killa a nőt mondandójában, mondjon amit csak akar, bár kisebb szájhúzást kivált belőle, amikor Delilah már a kutyánál tart. Lenéz a négylábúra, szemlátomást a dögnek semmi baja, de ez a junk foodon megnőtt nagydarab nő meg itt fázik…
Sóhajtás.
Úgy képtelenség tárgyalni, hogy lehetetlen lények zavarják az embert. Csótány is megszólal és hirtelen változik Graham terve hallva, hogy a Firkász kocsival jött. Erre számítani lehetett, de arra nem, hogy kínálkozik egy olyan alkalom, amivel végtére is több mindent megtudhat erről az emberről. Delilah átértékelődi kelletlen galacsinból szerencsemalaccá. Killa igyekszik nem vigyorogni, ahogy figyeli a Firkász reakcióját.
– Most nem vágom, hogy mért nem ülhetünk be! – Szájjal a nő, karba font kézzel teljesen Rappold felé fordulva – nem gondolhatja, hogy elkötjük. Ha kell, ÉN kifizetem a benzinpénzt, csak kerüljek vissza a Black Swan-be. Legyen egy kis szíve! Nem tudok taxit hívni, semmi sincs nálam! – túlélhető távolságban van a szóban forgó hely, de Delilah egy kilométeres körzetén kívül már nem hajlandó gyalogolni a késői órákban, de van, hogy a kivétel erősíti a szabályt – úton idefele például. Killa kitalálta a parkot. A nő ebbe beleegyezett, Csótánnyal ott találkoznak és ott elintézik. „Oda hozod, cuncikám, a Firászt.” Mért nem viszed a jogsid? Amikor elhangzott egy ilyen irányú kérdés attól a lánytól, aki beugrott őt helyettesíteni, azzal a feltétellel, hogy bizonyos idő elteltével hívja a rendőrséget, s bejelenti Delilah elrablását. Ez a válasz érkezett: „mert ÉN ezzel védem magam, rólam ne tudjon senki semmit. Főleg egy olyan személy, akinek nem is kell tudnia semmit.”
– Oké tesó, léphetsz! Te meg a nőd, már nem kelletek – szól elsőnek Csótányhoz Killa, majd Rappoldhoz.  – Ha gondolja, tehetünk egy kört a verdájával, azt megbeszéljük, amit kell.
– Bocsika, de ÉÉÉN nem gyalogolok! – Megint Delilah csak most hangosabb. Nem érti Killa, hogy mért nem örül ennek a nő és döcög el párjával.

Rappold megdörgöli a homlokát, s nem érdekli, hogy látszik rajta, mennyire nincs kedve ehhez az egészhez. Ki se jött volna, ha Csótány nem hadovál összevissza mindenfélét arról, hogy az ő gyönyörű barátnőjével tartja sakkban őt egy veszedelmes tag. Nem mintha az újságírónak alapból kétségei lennének Killa veszedelmességével kapcsolatban, de, ha szigorúan matematikai alapokra helyezi az állítást, akkor a ha az egyik állítás hamis, akkor az egész mondat nem lehet igaz elven már elcsúszott Csótány minden hitelessége.
Nem, Delilah nem gyönyörű, és ez a kölyök nem tűnik veszedelmesnek, hacsak nem rejteget pengét a kabátujjában.
– Azért, asszonyom – fordul a nő felé – Mert engem a maga… – és itt elakad, minek is nevezze Csótányt – fiúja azzal csalt ki ide, hogy ad1 maga bajban van, ad2 nekem jó üzlet az, ha beszélek Simlisről.
Csótány helyesel és továbbra sem engedi el nagydarab kedvese kezét.
– Szóval… én beszélek, ha látom ebben a hasznom, és nem szeretnék olyan opciót, hogy akkor életben hagytok… és nem vagyok taxi vállalat sem. Ahogy a srác mondta, önöknek további szép estét!
Eztán fordul Killához.
– Arra van a kocsim – és el is indul, feltéve, hogy nem akadályozzák.
– Na már ez nem így van! – hangoskodik Csótány és Killát beelőzve(?) elindul Rappold után. – Kibebaszottul tartozol annyival, hogy visszaviszel engem, meg a nyuszókámat a Black Swan-be és még többel is! Mi hoztuk az üzletet! Mondjad meg neki, tesó! – néz vissza az utolsó mondatnál Graham-re.

Rappold szavaira a nő ezúton nem mond sokat. Ez most nem alakult számára kedvezően, mérlegeli annak lehetőségeit, hogy mi lesz akkor, ha túl sokáig hiányzik a melóból. A parki óra számlálója erre emlékezteti. Ezt hogy fogja kidumálni, ha lebukik? Már ezen forognak agyának fogaskerekei.
– Ne féljen, nem felejtem el és elhiheti, mind a két pontban igazat mondtak magának – szögezi le, az után, hogy a férfi pontokba szedte neki ittléte okát, s távozik. Delilah nem fog magyarázkodni. Szájhúzás, valamivel nem számolt. Gyalogolhat, ha csak embere nem tudja jobb belátásra bírni a Firkászt.
Verbálisan nem hangzik el a nő részéről semmi, ami bizonyítaná félig-meddig kényszer alapú a jelenléte, s nem csak a pénzéhessége miatt van itt. Tény, hogy biztosítékként volt rá szükség, ellenben szavahihetőségét semmi nem támasztja alá.
Killa felpattan a padról, s egyenes tartással a fehér fickó felé fordul, majd elindul utána már zsebre tett kézzel. Pár lépés után Csótány beelőzi folyamatosan beszélve az újságíróhoz. Graham észreveszi, hogy Csótánynak becsületbeli ügy lett, hogy mielőbb kerüljenek vissza a bárba, és könnyen lehet még a jövőben erre a tesóra szüksége lehet, ahogy az újságíróra is. Főként rá.
Kibe állt bele ez a nő, hogy ezek ketten nem mernek egyedül visszacaplatni?
Nem is érdekli az ok, voltak ismerősök, akik bizonyos utcákon nem mertek végigmenni, még kocsival sem.
Ha igaz azon közhely, hogy üzlet és nők dolgában kiemelten mutatkozik meg a férfi jellem, főként ha azon férfit ki sikerül billenteni annak szokványos béketűréséből, úgy nem hinné Killa, hogy könnyen eltántorítható lenne a Firkász afelől, hogy itt hagyja ezt a kettőt.
Szót kell emelnie a tesóért. Ez az ő nagy jó szíve.
– Öreg, nem vagy semmi a nőddel – jegyzi meg félhangosan ennek a hiphop szerelésben lévőnek, s Rappold felé fordul. – Nézze, felőlem indulhatunk a Black Swan felé is, ha már Csótánynak ez ennyire kell. A tesó ezért jön még magának. Nekem is.

A nő szavait hallva azonnal felmerül Rappoldban, hogy ez bizony burkolt fenyegetés, s talán Delilah már a róla mintázott vudubabát terezgeti fejben. Csótány szavaira is volna az újságírónak válasza. Ugyan miről is beszél ez az alak? Mivel is tartozik ő neki? Eddig csak annyit tud, hogy az ismeretlen kölyköt Simlis érdekli, de azt eddig senki egy szóval sem mondta, hogy neki mi ebből a haszna. Háborgásra mégsincs idő, mert végül Killa megelőzi.
– Szivattok – jelenti ki lemondóan, s kérdő tekintettel néz Killára.
Abban igaza van a srácnak, hogy tehetnek egy kitérőt az említett csehó felé… és talán… talán nem is árt, ha ez a kettő jön. Csótány be volt szarva rendesen, hogy a nőjét kicsontozza ez a gengszter(?), s Delilah is arra hivatkozott, hogy félt…?
Tőle? – s az állítólagos túszejtőn ülő pillantása még gyanakvóbbá vált.
– Ti tesztek a sírba… – mondja, s Csótány visszaszalad Delilához és megpaskolja a nő a hátát arcán önelégült vigyorral.
Rappold sóhajt… majd kihasználva a pillanatot, hogy a galambpár lemaradt, a kocsihoz való menet közben Killához szól. A srác valószínű felveszi a tempóját, ha már ennyire ragaszkodott az éjszakai találkához.
– Visszatérve az én hasznomra… mit tudsz ajánlani?

Változik a férfiról alkotott véleménye, ez a fickó még sem annyira nyakas, vagy eltántoríthatatlan, mint gondolta. A haszon lehetősége fenntartja az érdeklődését és nem küldi el őket a halál faszára. Ez nagy pozitívum. Külön frankó, hogy együttműködő, s nem hánytorgatja fel, hogy az éjjel közepén ki kellett jönnie. És miért? Egy debella miatt?! Áááh neeem, egy rohadt jó üzlet miatt!
A Firkász kérdő tekintetére Csótány felé sandít Killa, majd vissza az újságíróra. Azért ott lóg a levegőben, hogy a fickó nem veszi Őt komolyan. Csak egy szimpla srácnak gondolná? Ha így van, az végül is tök jó, mert a pasas gyanútlan, habár készséges az információval kapcsolatban, talán öreg róka és az infóseftelés neki mindig mehetős… avagy…
Elgondolkodó kifejezéssel néz Csótányra, amint az visszasprintel a nőjéhez. Újra Rappoldhoz fordul.
– Infót, dohányt, esetleg mást – elnézve a Firkászt sötétben is leveszi bárki, aki látott már drogost, hogy ez itt nem egy drogfüggő, ezért anyag beszerzésére nem tesz a korábbinál konkrétabb utalást – attól függ, mit tud mondani.

Miközben Killa felsorolja, mi képezheti az üzlet alapját az ő részéről, Rappold felé fordítja a fejét. Hallgatja menet közben Delilah és Csótány halk párbeszédét, ami egy időre elvonja a figyelmét mindennemű választól, de nincs is mit átrágni ezen. Ellenben van ideje gondolkodni az alatt a cirka öt perc alatt, míg elérnek a kocsihoz.
Killa – ahogy Csótány korábban említette – már csak a nevéből adódóan is afféle bűnöző, félbűnöző lehet, de hogy pitiáner-e, vagy az a tetemes bűnlajstrommal rendelkező, azt már nem tudta megmondani ez a rovarszerű lény, akire most az újságíró meglehetősen neheztel. Mindazonáltal már maga is kíváncsi arra, hogy emezt miért érdekli az öreg Simlis, s kapcsolja magát a gondolat, hogy vajon Lilyt előszedik-e, vagy elég az, amit ő tud? Egyáltalán mit tudhatott Simlis, amiért a baljós becenevű srác keresi…
Aztán elérnek a kocsiig, s Rappold a Yukon mellé érve nyitja a kocsi központi zárját, majd beül a volán mögé. Látja ahogy Delilah besorol az anyósülés melletti ajtóhoz, így Rappold átnyúl és reflexszerűen belülről nyitja ki az ajtót, hogy a nő be tudjon szállni, aztán néz hátra, hogy megállapítsa, hova ült Killa, közben Molly is bemászik, majd néhány nyüsszentést hallatva felkéredzkedik a gazdája ölébe, aki csak eztán csukja be az ajtót.
– Valakinek fognia kell a kutyát – mondja, s az első jelentkezőnek átadja a mopszot, ha senki nem jelentkezik érte, akkor szimplán hátrateszi a fiúk lába elé. – A Black Swan felé megyünk először, addig meséljek az öregről, vagy csak aztán, hogy kitettük Csótányt, és Miss Deliláht?
A kérdés egyértelműen Killának szól, miközben a Yukon kikanyarodik a parkolóból, s szép lassan becsatlakozik a Las Vegas-i forgalomba.

Kellene mondania valamit, kihasználva, hogy a másik kettő hallótávolságon kívül leledzik, annak apropójából, hogy nem hangzik el újabb kérdés a Firkász részéről. Még mindig figyel minden egyes aspektusra ezzel az emberrel kapcsolatban. Jó lenne minél hamarabb kiismerni. Ez a pasas a keveset beszél, de sokat mond-féle, avagy most kattog az ellenszolgáltatáson. Killa sem az a fajta, aki ha kell, ha nem pofázik, ellentétben a mögöttük haladó, s hozzájuk felzárkózó páros női tagjával.
Letesz kérdező szándékáról, ahogy egyre kivehetőbb a mögöttük haladó beszéde.
Ez a nőstény folyamatosan szövegel.
„Tudod mit látok én benned? A védelmező férfierőt!” – jut el a nő hangja hozzá. Leszűrendő momentum: ezek mögéjük értek. Hátra kell sandítania, erre a „védelmező férfierőre”, aki jó fél fejjel törpül az ezek szerint védelmezni való kb. két mázsányi nőszemély mellett.
– Nem fordítva igaz ez, Banyek?! – kellően szatirikus a hanghordozása. – Hehh, „védelmező férfierő”! Ilyen közhelyes faszságot hol tanítottak be a csajodnak, tesó?
Erre a nő előre acsarkodik, nem is érdekli Killát, hogy mit mond, addigra már előrefordult, s a mellette haladóra néz, bánja-e már, mert ő bánná, hogy ebbe a fuvarba beleegyezett.
– A tesó meg a nője az igazi furcsa pár. Ember, én már láttam sok kövér perszónát, de valahogy mindegyik agyasabb volt ennél.
A Yukon közelébe érve Killán a Firkásznak szóló „klassz verda” megállapítása közben Delilah taszajt egyet, mintha ő pont az útban állna, ami megakadályozza, hogy a nő besoroljon az anyósülés melletti ajtóhoz. A nő képéről leolvasható, hogy eltökélt, s előre ül.
Félhangos cinikus megjegyzések, félmondatok közepette beszálltak a fekete jeep-be.
Delilah negédes üzemmódra kapcsol Rappold felé, mintha a parkban történtek nem estek volna meg.
–  Majd Én fogom s Szulit, úgy imádom őket – mondja csillogó szemmel, mintha csak erre várt volna. – Gyere a mamához, picike! – gügyörészi. – Hogy is hívják a kislányt?
Físzkalódó kutyával vagy anélkül mégis csak kevés a hely, ezért a nő jól hátrahúzza az ülést, amennyire csak lehetséges, a mögötte ülő emberétől ki sem kérve beleegyezését.
Killa Rappold mögé huppan be.
– Húzhatunk! – Szólal meg, mintha kellene ide az ő engedélye, következőkben a Simlisről elhangzó kérdésre röviden válaszol – az utóbbi, ha mód van rá.
– Jajj, az a szegény kis kujon! Olyan szép temetése volt, engem úgy meghatott – Sóhajt közbe a nő a kutyát babusgatva.

Molly Delilához került, s néhány tompa nyüffentéssel elhelyezkedett a nő ölében. Onnantól fogva csak az egyenletes lihegése hallatszik némi további nyüsszenésekkel megszakítva – attól függően, hogy a nő mennyire szuttyongatja az ebet.
Rappold csak oldalra pillant, ahogy a mellette ülő hátratolja a széket, s reméli Csótány nem teszi fel az ülésre a lábát. Tény, hogy minimális hely marad neki, de szerelme bizonyságául csak megkérdezi a nőt, hogy az kényelmesen elfér-e elől.
És nem! Nem azért kérdezte, hogy a nő észbekapjon és húzza előrébb azt a kicseszett széket!
– Molly a neve – szól Delilához, majd hátrafülel Killára. – Rendben – mondja immár neki, s tulajdonképpen megérti az elővigyázatosságát. Bár azon elgondolkodik, hogy mennyire lehet beavatott Csótány simlis ügyeiben, ha Killát ő meg a nője Rappoldhoz irányított.
Az első piros lámpa megfogja őket, s eddigre az asszony is elhallgat.
– Akkor az maga volt! – hasít a felismerés az újságíróba, s Delilah felé fordítja a fejét.
Pedig már vagy fél éve eltemették Simlist, s a szertartás igazán szép volt… ráadásul tele volt jólöltözött, de rosszarcú figurákkal, no meg a család azon tagjaival, akik megjelentek a szertartáson. Rebesgették, hogy az egészet Simlis egy nagyhatalmú barátja, Mr. Costello fizette, s bár nem tudja mely keresztény felekezethez tartozott az öreg, de az biztos, hogy a lehető legkatolikusabb temetést kapta. A halottról való megemlékezést ennek a Costellonak az ügyvédje olvasta fel az ügyfele nevében, s bizony, aki egy kicsit is képes a sorok között olvasni, az gyönyörűen kivehette, hogy Costello miként fenyegetett meg burkoltan mindenkit, aki Simlis haláláért felel.
– Túl szép temetése volt egy könyvelő informátorhoz képest – mondja még a nő felé, bár valójában Killának címezve, s a lámpa zöldre vált, majd a kocsi elindul. – Vagy inkább túl drága. Jól gondolom, ön sírt olyan hangosan, Miss Delilah?
A sírás megmaradt benne, először azt hitte, hogy ez a maffiózó még siratóasszonyokat is fogadott… vagy legalábbis akkor ésszerűbb volt arra gondolnia, ahelyett, hogy megpróbálja megfejteni, mit keres Vegas belvárosi temetőjében egy fájdalmában vonyító rénszarvas…

Killa félig letekeri maga mellett az ablakot, hogy cserélődjön a levegő. Nagy ez a verda, állapítja meg, de a mellette ülő nyunyurga nőjének még sem eléggé nagy.
Ennek a nőnek itt ismeretlen fogalom az empátia vagy az önzetlenség, elnézve Csótányt, aki éppen kedvese a csaj kényelméről érdeklődik. De az csak nem tolta előrébb az ülést, csak incselkedve válaszolt röviden, hogy „ebbel ő már elfér”. Kinézné ebből a kettőből, hogy az ebédlő asztalnál is annyit kajál a domináns fél, amennyi beléfér, ha emberének nem maradt, hát az úgy járt. Ilyen ősi törvények uralkodnak Banyekéknál. Ezzel a tesóval komoly probléma van. De ha nekik ez kell, ő sem foglalkozik vele többet, megállja, hogy ne szóljon be, nem is lenne értelme.
Kizárja ezen gondolatot a fejéből, nem is érti mi a faszért zavarja őt. Előre tekint a nőre, amennyire rálátása nyílik, s a visszapillantóban lát valamennyit a sofőrből is. Egyelőre csak figyel, nem akasztja meg az elöl beszélőket.
– Don Costello ügyvédje olyan megható beszédet mondott, igazán szép volt. „Bárki volt, aki ezt tette barátunkkal, annak nem csak a lelkiismeretével kell elszámolnia.” Ez olyan szép gondolat, le is írtam otthon annyira tetszett – Delilah röviden felsóhajt. – Mind a mai napig nem tudom, ki állhatott e mögött a gyilkosság mögött, kinek állhatott az útjában a kisöreg. Emlékszik rá? Olyan kis vidám, barátságos kis emberke volt még életében! Én nagyon kedveltem, ahogy ott a Black Swanben mindenki. Ő volt a könyvelő. Volt, hogy ott dolgozott az egyik fülkében. Sokszor az egész napját ott töltötte. Nem tudok róla mindent, de azt igen, hogy szerette az embereket, szeretett élni. Sok barátja volt – mondja a mopsz simogatása közben.
Simlis temetése vizualizálódik Killa lelki szemei előtt, ahogy a Banyek a tömegben elvonyítja, hogy „a kis kujon meghalt”. Ezt nem tudja másként elképzelni. A „kis kujon” jólöltözött alvilági kapcsolatai fapofával álltak a megszeppent családtagok és ismerősősök között és hallgatták a Don Costello ügyvédje írta gyászbeszédet, mely alatt egy épelméjű embernek komoly gondot okozhatott, hogy megőrizze komolyságát és kizárja tudatából azt a sok hülyeséget, ami ott elhangozhatott. A Banyek meg ott bőg. Pont mint egy maffia filmben. A Keresztapa zenéjére meg leengedik a koporsót.
– Hogy tették hidegre? – ha már felmerült a téma akkor... mért ne?

Rappold vezetés közben időnként a nőre pillant, míg az beszél.
Tulajdonképpen válaszként is felfogható ez az ő kérdésére… Igen. Ő volt. Egy túl bő lére eresztett válasz, bár tény, hogy az valami fergeteges, ahogy Delilah előadja. Costello ledonozása pedig egészen biztos nem lehet véletlen.
– Don Costello? Mint Don Corleone…? – veti közbe féloldalas vigyorral, s a visszapillantó-tükrön át Killára néz (feltéve, hogy a srác úgy helyezkedik, hogy onnan rálát). – Én meg azt hittem, hogy ez a donozás már kiment a divatból.
Aztán Delilah elhallgat, s Csótány némi fészkelődés után igyekszik az ülés közepére helyezkedni, vagy legalábbis kinézni az útra a két elülső szék között. Szólna is meg nem is, s végül mégiscsak csöndben marad, de erőteljesen megrázza a fejét, amit az újságíró a perifériájából előbb vesz le rázkódásnak, mint fejrázásnak.
– Rondán – komorodik el, s eszébe jut az az éjjel, mikor felverték a zsaruk, hogy azonosítani kell a hullát. Szerencsétlen Simlis, nem mutatott valami jól a tepsiben, s Rappold míg él nem felejti el az arcát. – Összeverték, levágták két ujjpercét, majd egészen közelről fejbe lőtték… aztán a kocsija csomagtartójába tették, amit otthagytak egy lebontásra váró épületben, a külvárosban. A rendőrség szerint vallatták, ő pedig vagy köpött, vagy nem. A gyászbeszéd alapján ezért lehetett pipa a Ti Don Costellótok. Bármit kiszedhettek szegény Simlisből.
Ezt hallva Csótány mérgében rácsap Rappold ülésének a támlájára.
– Mekkora egy szemét vagy, Firkász! Ezt most muszáj volt előtte?
– Ezért vagyunk itt, Csótány! – szól vissza kicsit erőteljesebben. Nem érti, hogy mit nyavalyog ezen a srác, de a biztonság kedvéért oldalra pillant Deliláhra.

Nem akasztja meg a beszélő nőt, bár erősödik benne a késztetés, hogy szóvá tegye, amaz duguljon el, amíg válaszolnak neki legalább egy kérdésére. Viszont a Banyek nem kapcsol. Elnézve a médiást, ezt a mókust nem idegesíti a mellette ülő lehetetlen lény.
Killának vannak kétségei a nőtől származó információk hitelességéről, de ezt nem teszi szóvá.
– Hogy maga milyen jópofa! – lelkendezik a nő, szemlátomást boldog, hogy megint beszélhet, mégha fel is merült Don Corleone ill. Costello neve, le is csap rá, elmondja, hogy is van ez: – ki kell ábrándítsam, mucika, Don Costellot csak mi ott a bárban hívjuk így, valóságban nem, legfeljebb csak Olaszországban, vagy Szicíliában… Csak tudja, nekem annyira bejön a Don, szerintem jobb mint a Mr. – Mély levegővétel, s valami mintha megakasztotta volna ezt a nőt, mert megváltozott a csacsogása, egy oktávval feljebb folytatja a megszokott beszédhangmagasságánál…

Újabb megálapítás: Banyek akkor sem ismer meg időben egy maffiózót, ha az a főnöke, csak akkor esnek le a dolgok, ha egy – a médiás pasast elnézve – legalább egy tényfeltáró riporter kérdezi.  A nőszemély meg már jól lehet, látja magát kolumbiai nyakkendőben jól közszemlére téve, ahogy azt az ilyen régi módi urak szeretik Olaszországban, vagy Szicíliában.

– Egyébként ő egy igazi gentleman. Írtak is róla, már nem is tudom melyik lapban, de mondták ismerősök, hogy a Financial Times-ban meg a New York Times-ban, hogy sokat jótékonykodik, alapítványai vannak, díszpolgár valahol, tudom is én hol, csak egyszer mondták a bárban és megmaradt. Kongresszusi képviselő barátai vannak, sokat van Washingtonban... Az öreg nincs is minden évben itt. A Black Swan bár azért van a tulajdonában, mert az egész épülettömböt akarta. Nem zárta be a bárt, megtartotta, mert ő egy jó ember. Nah, szóval az épület tetején van a Royal Flush kártya klubja és ott szeret időzni, ha itt van. Ahogy egy milliárdos. ő is helikopterrel közlekedik vagy limuzinnal, drága hobbijai vannak, szafari vadászatra jár, meg ilyesmik. Befektetései, részvényei vannak meg hasonlók, pókerozni azt nagyon szeret... – sandítás Rappoldra egy kedves mosoly, s vállvonás, de megváltozik a nő arca, mikor elhangoznak Simlis halálának körülményei…

A Yukon épphogy ráfordult a Black Swan felé vezető útra, Vegas pazar világítása csillagtalan éjszakai képet fest a városról, kaszinó kaszinót követve elhúz a jeep a neonokkal gazdagon kivilágított úton, s közben berondít a felszínes csillogás nyújtotta képbe. Pirosra vált a lámpa, a jármű megállni kénytelen, s zöldet kapnak a turisták, akik zömmel a könnyű pénz reményében utaztak ide. A gyalogátkelőn furcsa képpel fordulnak a fekete kocsi irányába, amelyből a hangos bőgés és ezzel szinkronban elhangzó kutyavonyítás egyvelege szűrődik ki. Az a szegény kis kujon – még kivehető, ezt aláfesti valami morajlás,  mintha a bentiek mind egyszerre beszélnének.
– Az a szegény kiskujon csak könyvelgetett, senkinek nem ártott, csak rakocsgatta a számokat ide-oda – hüppög a nő. – Mért nem szóltál?! Mért így tudom meg...?!
Killa nem csitítgat, ő szórakozik.
– „A szaktudás az szaktudás, mindegy honnan jön” – idézi a nőnek Costellót. – Innen már mehetek gyalog, tesó.  

A képén ülő vigyor egy időre az arcára ég…
Hihetetlen, egyszerűen hihetetlen!
A nő gyakorlatilag elsorolja, mi jellemző a mai modern maffiózókra, s szilárd meggyőződése, hogy Don Costello, nem tartozik ezek közé…
…sokkal kevésbé vidám az ábrázata akkor, mikor Delilah elsírja magát…
Csótánynak semmi joga, avagy indoka nincs arra, hogy inzultálja a Yukon ülését, főleg arra nincs, hogy szemrehányást tegyen bárkinek, s ezt Rappold egy fél mondatban el is mondja neki. Nem figyel a külvilágra, a szélvédőn bebambuló járókelőkre, csupán akkor ocsúdik fel a szópárbajból, mikor a mögöttük várakozó kocsisorból legalább négyféle kürtszó hangzik fel, egyértelműen neki jelezve, hogy indítson már.
– Picsába! – így az újságíró, s egyesbe kapcsolva a verdát áthajt a zöldön. Mögötte talán két autó tud átjönni…
Csótány eközben sűrűn nyugtatgatja a barátnőjét, s meg sem hallja Killa szavait. (Legalábbis az újságírónak nagyon úgy fest.)
– Miattad nem mondtam el kisszívem, azért, hogy ne zaklasson fel… Tudom, hogy felzaklat az ilyesmi, mert annyira érző szíved van! – duruzsolja. – Meg kell állnunk valahol kaját venni! – adja aztán ki a parancsot ellentmondást nem tűrő hangon, immár a sofőr felé fordulva.
– Francokat! – válaszolja Rappold. – A közelben van a Black Swan. Nem? Majd ott esztek. Éppen elég, hogy Mollyt megvonyíttattátok. Két éve van nálam, és tíz perc alatt elcsesztétek. Még most is vonyít! Ráadásul nem ebben állapodtunk meg, Csótány!
– Kb. egy mérföldre van egy autós Meki! Mibe kerülne neked? Hadd vegyünk kaját, és utána mehetünk tovább! Ez a minimum, cseszed? Alig tíz perc! Legyen má’ jó szíved, legalább egyszer ebben az életben!

– Tudom, hogy érzékeny vagyok, de megérdemeltem volna, hogy elmond, érted? – hüppög a nő a párjának, s újra rázendít. A kutyás koncert kéretlen ráadása jön. – Az a szegény emberke…!
Kész kabaré a kialakult helyzet, ezt már nem lehet komolyan venni… Killa megfigyelte, mikor mély búgó hangot hallat Delilah, a kutya bekapcsolódik, s vonyít. Majd azon kapja magát, hogy kényszeredetten röhög ezen: kínosan gáz a szitu. A Firkász háborgása külön jó, vétek volt a nőre bízni az ebet…
Félhangos torokköszörülés után közbe szól komolyságot erőltetve magára:
– Tesó, a fickónak igaza van, cseszed? – megkocogtatja behajlított mutató ujjával az ablakot, ha ezzel fel tudja hívni a kék fénnyel kivilágított épületre a mellette ülő figyelmét, mialatt Csótány felé fordítja a fejét. Nyomatékosan, éllel beszél, hogy tudják, kinek az idejével szórakozzanak ezek ketten. – Itt van a kóceráj, a csaj majd kiszelőzteti a búráját. Vissza kell érnie a melóba, nem?
Alig hogy kimondta, félbe marad a bőgés, s Molly mintha kérdőn nézne az őt fogóra, hogy miért, mire a nő artikulált szavakat mond az emberének, s az eb tulajdonosának teljesen ignorálva Killát.
– Talán valami hari az jól esne, megköszönném…
Csótány gondban van, ha a párjával a felmerülő problémákat kajával kezeli. Delilah ránézésre sem lehetett vékonyság soha életében. Kövér, mint az amerikai nép átlaga, ha nem kövérebb.
A Black Swan közelébe érve a jármű ismét vöröset kap. A bár főbejáratánál két a megkülönböztető jelzéseit villogtató járőrkocsi foglalja a helyet, az egyik a forgalmat fogja le egy farolva beállt mentőnek.
Delilah a Rappold felöli oldalra mereszti a szemeit, az arcára valós félelem ül ki.
– Jut eszembe, mégsem kell ma visszamennem, fiúk – mondja szerényen, s előhozakodik bátortalanul egy új útiránnyal. Úgy öleli a kutyát, mintha az segítene rajta. – Haza vihetnének, én meg mesélhetek még a kisöregről… talán van valami… lehet tudniuk kell… – mély levegőt vesz, s mondja, ha nem torkolják le közben, hogy szálljon má’ ki – Simlisnek van egy unokahúga itt Vegasban.
– Hát persze, kinőtt hirtelen a földből egy unokahúg! – emeli fel Killa a hangját, s észreveszi maga is a bár előtt álló járőrkocsikat. Ezt kifogta a némber, ha meg a fakabátoknak még alibijét biztosítva dagályosan kipofáz mindent… Kurvaélet! – Hé, húzzunk tovább! Két sarokkal arrébb ki lesznek dobva. Kell is, hogy zsernyáknak pofázzatok!

Már a szemét forgatni sincs affinitása Rappoldnak, egyszerűen abszurd a helyzet. Csótány lehetne inkább Kullancs, vagy Bogáncs, az alapján, amennyire most levakarhatatlan, Delilah pedig valami hasonlóan ragadós gúnynevet viselhet, de az újságíró letesz arról a szándékáról, hogy erre rákérdezzen.
A párja nyugtatgatására a nő ételt kér, Killa pedig bepöccen (bár nem ebben a sorrendben). Ugyanakkor Rappold sem vak, s a francnak sincs kedve magyarázkodni a zsaruknak, hogy mi a fészkeset csinál itt három fekával éjnek évadján. Jelenleg még fedősztorija sincs… vagyis, semmi olyan, amit kidolgozott volna arra az esetre, ha elkapnák őket.
De hát micsoda orbitális igazságtalanság ez is! – Hiszen ő semmi rosszat nem tett, semmi törvénybeütközőt, amiért magyarázkodnia kéne… Azonban az élet már csak ilyen igazságtalan…
A bár, valamint a rendőr- és mentőautók kék fényei bevilágítanak a Yukon ablakain kékre festve mindent, amit érnek, s a férfi hirtelen kapja a fejét Delilah irányába, ahogy az állítólagos unokahúg szóba kerül. Úgy tűnik a mögötte ülő kölyköt nem izgatja most ez a téma, ezért talán kár is lenne erőltetni, de a kíváncsiság csak furdalja, hogy mégis honnan/kitől tud a nő a szösziről. Feltéve, hogy nem csak kamuzza. Önkénytelenül lép a gázra, s indítja el a kocsit, ahogy megkapja a parancsot maga mögül.
Csak két sarok – ami cseppet abszurdum, mert ezen az úton vagy fél mérföldre van a következő útkereszteződés. Ez ellen azonban senki sem emel szót. Lehet vaj a nő füle mögött, ha a rendőrök elkerülése végett még a hosszú-hosszú gyaloglást is bevállalja…
– Miért volna fontos egy itt élő unokahúg? – sandít az asszonyra, miközben a kocsi egyre távolodik a zsaruktól. Végülis, Delilah akart mesélni azért cserébe, hogy maradhasson a Yukon védelmező karosszériáján belül, hát most rajta a világ szeme, törleszthet.
Lassan felegyenesedik Csótány – aki hősiesen összegörnyedt az ülése előtt a kék fényű autók láttán – és kinéz az ablakon.
– Hát ez durva volt, ember! – mondja olyan hanghordozással, mint egy negyedikes, aki most ült életében először hullámvasúton, de azon a nagyon gyorsan száguldozó fajtán. Közben pedig megcibálja Killa vállát, hogy örüljön már együtt vele!

A Black Swan kékfényben úszó épületét már maguk mögött tudják, Killa alig észrevehetően sóhajt, eleddig szerencséje volt, nem került be még a rendőri nyilvántartásba, s nem is szeretne, ez a két lumpenelem meg elintézte volna itt és most neki és a Firkásznak úgyszintén.
Ez a Csótány – mit is mondott rá a Banya? Védelmező férfierő? Ez jutott eszébe Killának is róla, mikoron amaz lekuporodott.
Rappold kérdése jónak jó, bár neki kétségei vannak, a nőre sandítva az a gyanúja, hogy az csak húzza az időt. Ez a trampli nem egy logikus elme, a pillanatnyi hangulata határozza meg minden döntését.
– Az, ha anyag van nálad, biztosan – mondja, egyértelműen Csótánynak, szinte biztos, hogy a tesó valami illegálisat rejteget, józanul elviselni ezt a nőstényt lehetetlenség.
Delilah a kutyát ölelve néz Rappoldra, majd hátra, s miután biztonságérzete visszatér nagy sóhajtással belekezd a dagályos monológba. (Bár ez már megszokott tőle.)
– Ismertem a jó öreg Simlist, ott tevékenykedett a bárban, mint már említettem és persze nagyon játékfüggő volt a feje, persze ezzel nem mondtam újat… Egyszer-kétszer még a bárban is aludt.
– Mi van az unokahúggal? – messze nem kedvesen vág közbe Killa.
– Mindjárt, bazdmeg! – így a nő, egy új arcát is megmutatva, de szelídül hangja, ahogy ott folytatja, ahol oly’ durván megszakították, miközben nyájas tekintetét a Firkászra veti. – Egy alkalommal mondta nekem ez a Simlis, hogy kecót keres, nézzek már neki körbe, mert neki nincs ideje erre, persze megbeszéltük… de ez mindegy is. Ő olyan normális vityillót akart és nekem a barátnőm, Brenda akkoriban el akart költözni más városba, ő egy rendes csaj volt, amíg… – nem fejezi be, ez alkalommal megpróbál nem táncolni a volánnál ülő idegein. – Szóval szóltam Simlisnek, hogy megnézhetné azt a lakást, és ő úgy döntött, hogy az megfelelő lesz. Aztán szólt nekem, hogy segítsek kitakarítani ott. Leboltoltuk, aztán másnap elmentem Daisy-vel és ketten – mert az a kujon csak nem tolta oda a pofáját, pedig ígérte – kiganéztunk onnan – kisebb vállvonás, kutyamasszírozást folytat, újabb sóhajtás – Nagy munka volt, Brennie-t nem a rendszeretetéért szerették.
– Jah, a 2D takarított.
– Fogjad be má’ ott hátul! – emeli meg a nő is a hangját.

– Ebben a kocsiban nem anyagozunk, Csótány! – szól hátra Rappold, s Csótány kiscserkész becsületszavára mondja, meg a nagyanyja sírjára esküszik, hogy tiszta, de ebben már nem tud az újságíró hangosan kételkedni, mert hamarosan megszólal Delilah.
Rappold tekintete teljes egészében az utat figyeli, így a nő arckifejezését csak egy-egy pillanatra veszi le. Azt eddig is meg tudta állapítani, hogy ez a nő jó hosszan tud beszélni, s ez most az újságírónak kapóra jön. Egyfelől a sok fölös szövegben sok az apró kis infó, melyekre ebben az esetben nem kell rákérdezni. (Ahogy észrevette a direkt válaszokat a direkt kérdésekre nem igazán ismeri és/vagy szereti a hölgy.) Ezáltal a másik három nem foghat gyanút, hogy ő bizony nagyon is jól értesült arról a bizonyos unokahúgról. Egyetlen hátránya a módszernek, hogy kibaszottul időigényes és főleg türelmet és önmérsékletet gyakoroltató…
A következő gondolata az, hogy Simlis kétes köreibe mégse kéne bevezetni a kishölgyet. A második vagy harmadik találkozásuk alkalmával mintha lett volna szó arról, hogy Lily francot se tudott annak a csirkefogó bácsikájának az alvilági ügyeiről.
Vajon az alvilági kapcsolatok elől sikerült eltitkolnia a lányt annak a zugkönyvelőnek?
Újabb oldalra pillantásnál az újságíró tekintete újra összeakad a mixernőével, de csak rövid időre, mert amaz hirtelen hátrakurjant. Rappold nem fogja letorkolni Killát, bár van egy olyan sejtése, hogy a kölyök nem véletlenül szólogat be lépten nyomon a nőnek.
– Ez érdekes történet, asszonyom, de mi köze az unokahúghoz?

Killában erősödik az a gyanú, hogy a Banyek csak szórakozik, mivel Delilah pofázása egyáltalán nem lényegre törő. Nem arra válaszol, amire kell csak szófosása van és ez nem zavarja ezt a szemérmetlen némbert, aki a rá irányuló sürgető tekintetek kereszttüzében csevegő hangnemben beszél tovább. Seherezádénak képzelheti magát a Firkász meg biztos a szultán, mert legalább úgy dumálgat neki. Ő ráér.
Közben a jármű elhagyhatta az első sarkot.
– Már mondom is – és szól Seherezádé. – Furcsállottam, hogy az öreg nem cuccol be a kecóba, erre rákérdeztünk és mondta, hogy nem ő fog odamenni. Emlékszem olyan egy kanszag volt ott előtte. A kis Brennie nem volt egy szűzies életet élő lány…! De én kiszelőztettem. Ott utánunk rend volt és tisztaság. Simlis ehetett volna a földről is, bár szóltam volna érte…
– Ez hogy a szarba jön ide? – Killa ismételten közbeszól, renitens viselkedése érződik.
– Hadd mondjam má’ végig! – háborog a nő, s visszatér témájához. – Jajj de utálom ezt, ne szakítsál már félbe! Nah! Nekem elég rejtélyes volt a kisöreg, de akkor annyiban hagytam, sok más dolgom volt és Én soha nem ártottam magam mások dolgába… – ezt a nő sem gondolja komolyan, hogy bekajálja a közönsége, ezért hozzáfűzi – szándékosan nem. – A levegőben érezni lehet a feszültséget, pontosan az elégedetlenséget ezért a félperces hatásszünet után újfent megszólal. – Aztán csak kiköpte, hogy egy unokahúgnak szerezte a kecót, én meg megkérdeztem tőle, hogy ezt mért nem tudta előbb mondani.
– Banyek, hát… hát, bazdmeg!

Rappold fejcsóválva hallgatja a Killa kérdése után adott reakciót Deliláhtól. Ugyan ettől még nem fogadja kebelbarátjává a srácot, de határozottan kezd valamiféle szimpátiát érezni az irányában, amiért ilyen gyorsan elege lett a fölösleges hantából neki is. Delilah sem hazudtolja meg önmagát, viszont a nő utolsó mondatára enyhén szólva fennakad mindkét szemhéja. A bagoly mondja verébnek tipikus példája ez.
A forgalom is bedugul előttük nem sokkal az után, hogy átjutnak az első kereszteződésen, s a Yukonon belüli csevejbe némi dudaszó, s pár szolid anyádozás is behallatszik, ami az újságíró szerint akár még Deliláhnak is szólhatna, vagy az emberinek, aki ráeresztette ezt a nőt, vagy az ő hülye fejének, hogy kijött egy ilyen bizonytalan ügylet miatt.
– Ez egészen fasza! De most azért csevegte ezt el nekünk, hogy megtudjuk hogyan tudta meg, hogy Simlisnek van egy unokahúga, vagy esetleg valamit akar mondani ezzel…?! Mert nekem is van unokahúgom… meg húgom is, sőt, van egy rakat nagynéném és legalább kétszer annyi lány unokatestvérem! Mégsincs ennek semmi jelentősége… hacsak nincsenek példának okáért veszélyben… Szóval, mi van a csajjal? Vagy ki tud még róla? Egyáltalán miért fontos ez? – csattan fel, közvetlenül Killa bazmegolása után, amivel bár egyetért, van egy olyan sanda sejtelme, hogy Deliláht nem fogja meghatni.
Csótány közben előrepislog, s megsimogatja Molly fejét.
– Figyeljetek már! Nyugodjunk meg szépen! – inti a fiúkat türelemre. – Mindjárt elmondja.

Killa nem mond semmit, a Firkász jól kifejezi „nemtetszését” – most Seherezádénak levágják a fejét – egyet ért vele maximálisan, a nőből ekkor nem sok mindent lát, mert Csótány előretolakszik annyira, hogy kitakarja az elől ülőket.
– Elmondom, csak csöppet szómenésem volt… Sajnálom! – kihallatszik a sértettség szemernyi szikrája a nőből, de Killa szerint ez csak megjátszás, az alapján, amit ez ott csinált a Black Swanben. Feltehetően ennek a némbernek a valós sértettséghez ennél messze jóval több kell. – De nem vágom, hogy ez mért akkora orbitális katasztrófa – egyértelműen Rappoldhoz szól az embere bíztatása után.
Killa úgy saccolja, hogy Delilah csak felméri annak mértékét mennyire kell az infó.
– Az öreggel ÉN jól megvoltam, de messze nem volt előttem nyitott könyv. Egy másik alkalommal Simlis megtalált és adott egy lezárt borítékot! Beszélte, hogy lenne egy aprócska teendőm… unokahúggal kapcsolatos. Ez az ahova ki akartam kilyukadni. Korábban elmondtam volna, ha nem ugatnának be lépten-nyomon!
– Még „korábban” hosszan szövegelted, hogy bírod a kutyákat, most mi a fasz bajod van éppen neked Mollyval? – flegmán előre szól Killa, amit a nő maximálisan ignorál, ellenben egy autós hambi bár ótvar fényeit kiszúrva kijelenti:
– Jó sok órát hajtottam ma, én éhes vagyok, álljunk meg ott! – Hozakodik elő ezzel, s figyel Rappoldra, de be nem áll a szája – Felszívtam magam, az öreg valami adóságot halmozhatott fel, azt gondoltam, hogy a lánnyal is törlesztetni akartak. Nagy zséről lehet szó, tudja fene hány rugóról. Tudok ilyen esetekről és elmondhatom…
– A lényeget! – Ismét közbevág Killa, feltéve, hogy nem előzték meg ebben.
– Nah, szóval a boríték. Az volt vele a dolgom, hogy adjam oda valakiknek, rejtélyes fickóknak, s mondjam meg, hogy „ez minden és a kis rokont ne rángassák bele”. Ez is aztán szép kis sztori. – Delilah szavaiból kihallani, hogy a felháborodottság keserűséggel társult. – Mondjam?

A nő sajnálkozására nem mond semmi.
Csöppet?!
Bizonyos esetekben meg kell tartani a pókerarcot, még akkor is, ha a szavai az imént nem kevés iróniával voltak átitatva. Magában hálás Killának, hogy az átveszi a kérdező szerepét, s neki nem kell újra és újra beiktatnia egy sürgető mondatot. Rasszizmus, vagy nem, de szent meggyőződése, hogy Delilah a saját fajtájától jobban elviseli a szemrehányásokat, vagy éppen a korholást, mint egy fehér újságírótól. Persze a tévedésre a jogot Rappold mindig fenntartja, ugyanakkor elég tapasztalat van már feketékkel, s Csótányt sem a két szép szeméért, vagy a zseniális agyáért tartja.
A lényeg mégis kevés a Lilyről való szövegelésben, s az újságírónak egyre inkább van egy olyan érzése, hogy a nő nem véletlenül beszél ennyi sokat, s mond ilyen keveset. el kell döntenie magában, hogy mennyire érdeklődik pont itt és most tovább az unokahúgról. Hülyén venné ki magát, ha valahogy kibukna, hogy a szöszi pont nála lakik… persze bevett szokás az információk tudakolása idejére úgy tenni, mintha nem tudna semmit. A férfinak meggyőződése, hogy a másik három ugyanígy járna el fordított esetben, de lebukni egy ilyennel… nos… több mint kínos.
Önkéntelenül pillant a hamburgeres felé, s vágja ki az indexet jobbra, s miután a kocsi átsorol a külső sávba, lassan lekanyarodik az útról, s beáll az első szabadon hagyott ferde parkolóba.
– Húzzál hátra, Csótány! – szól rögvest a még mindig elől tehénkedő srácnak, aki lassan visszahúzódik. Eztán fordul oldalra és egyenesen Delilah szemeibe néz. – Megérkeztünk. Itt elválnak az útjaink, asszonyom. Átgondolom, hogy a folytatás érdekel-e. Csótányt majd megkeresem ezügyben. Azonban itt és most kap tőlem egy tízest, ha megmondja az unokahúg nevét.

A kocsi befordul a megadott helyre, s megáll. Killa hallja a Firkászt, ha már előtérbe kerülnek a piszkos anyagiak, – mért is ne? Újabb ördögi gondolat fogan meg elméjében, s gyorsan megnézi, mennyi maradt nála zsebben. Kiszed egy húszast.
Delilah hallgatólagosan elfogadta az újságíró ajánlatát, ez az, amit akart: dohányt. Enyhén számító mosolyra húzza a száját, csak lássa már a zöldhasút és már köpi is a nevet.
– Banyek – avatkozik közbe a srác, mutatva a nőnek egy Jackson elnök képmásával ellátott bankót – tehát, név mellé a címet is! – határozottan hangsúlyt fektet az utolsó két szóra, majd hozzáteszi – És ne hazudj! Isten látja, az meg ott rajtad mégis csak egy kereszt.
Persze, hogy nem hiszi, hogy vallási okokból hordaná a trampli azt a kereszt formájú, kövekkel gazdagon kirakott giccset, ami ott fityeg a nyakában.
– Lily Demian – mondja csak a nevet, s a konkrét cím is elhangzik, úgy tűnik, ha pénzt kap nincs melléduma, csak konkrétumok – 3040 E Charleston Blvd Las Vegas 89104.
Ha már boltolás… ha Rappold tízese, megelőzte volna a versenybeszállt húszast, a nő azt is elrakja infó kiköpése előtt vagy után.
– Na, további szép estét, fiúk! – vágja ki, miután gügyörészve elköszön a kutyától, s Csótánnyal távozik.
Kis ideig utánuk néz a hátsó ülés ablakából Killa. Az a link pasas a Völgyből, a Northridge-i nyomdász valóban érti a dolgát, jók ezek a cájgok… Delilah banya bevette a hamis dohányt.
„Szabad szemmel nem jön rá a fasz se” – jutotnak eszébe az öreg szavai – „átmegy a kisebb próbákon” – utalva az apró momentumra, mikor a szóban forgó holmi minőségét tovább méltatta.
Killa becsületére váljék nem volt minden zsé, amit ezeknek adott kamu, Csótánnyal nem baszott ki, s a Banyeknak a bárban adott 5-ös is igazi volt, s még az első húszas, ha jól emlékszik, ennyit ért mindössze a nő dumája.
A címet holnap csekkolaj, csak győzze fejben tartani.